SUHANJ!

A SUHANJ! Alapítvány közhasznú szervezet, melynek célja megosztani a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Részletes információk munkánkról, önkéntesség, támogatás: www.suhanj.hu

CSATLAKOZZ!

Bemutatkozik: Vörös Miklós

P.D.R. » 2012.11.16. 08:59

Név: Vörös Miklós

Életkor: 48-as huszár

Foglalkozás: szociológus, antropológus, kultúrakutató

Mikor találkoztál először a SUHANJ!-al?

Még az alapítvány hivatalos megalakulása előtt, 2010 júniusában két váltó is elindult Suhanj! név alatt, bár még nem Suhanj! színekben – akkor még nem létezett az azóta messziről felismerhető ciánkék–fehér színpárosítás. Először a K&H Olimpiai Váltó versenyén indultunk, majd egy héttel később az Ultrabalatonon: ez volt az első, legendás Suhanj! csapat Péterrel, Vagyimmal, Lócival, Porkoláb Palival, Csóti Bélával. Annyira elvarázsolt minket ennek a különleges futóélménynek minden pillanata, hogy Péter folyamatosan közvetítette a Facebookon – kivéve azt a pár órát, amikor megfutotta élete első ultramaratoniját. Óriási volt 212 kilométer után együtt befutni a célba: ennél sikeresebb csapatépítést el sem tudnék képzelni.

VörösMiki2010-UB-Suhanj.jpg

Mi ragadott meg benne, amiért csatlakoztál a csapathoz?

Észre sem vettem, már tagja voltam a csapatnak. Mivel én a futással az asztmámat győztem le, azt gondolom, hogy a futás élményének terápiás hatása van mindenféle testi és lelki nyavalyára, fogyatékosságra. A futás felfedezés, a városi futóversenyek pedig különösképpen. Teljesen más arcát mutatja ilyenkor egy város, mint a hétköznapok során. Minden élesebb, részletgazdagabb. Számomra természetes, hogy ebben az élményben azoknak is részesülniük kell, akiknek nagyobb kihívás a városi suhanás. A 2010-es SPAR maratonon az eső és a szél megnehezítette a dolgunkat, de annál nagyobb teljesítmény volt suhancainkkal együtt célba érni.

Vörös Miklós2010-Spar-Eszter.jpg

Mi volt a legnagyobb élmény, ami a SUHANJ!-nak köszönhető?

Nehéz választani, rengeteg élmény kapcsolódik a Suhanj! közös futásaihoz, edzéseihez, versenyeihez. Az egyik emlékezetesebb talán a Suhanj!6 éjszakai hatórás verseny volt augusztusban. Különleges hangulata volt a monoton, kitartó futásnak, a körönként visszatérő hangos biztatásoknak, a fejlámpák vibráló fényének, az első, négy órán belüli maratonimnak és a derengő hajnalnak, melyet Eszterrel beszélgetve töltöttünk, lassan körözve, gurulva és erőt gyűjtve az utolsó fél óra hajrájához.

VörösMiki2012-S6-Ejszakai.jpgFotó: Géczy Andi

Viszont nemcsak egyedi élmények, hanem visszatérő érzések is kapcsolhatók a Suhanj!-hoz: mindig örömmel tölt el, ha edzés közben a Margitszigeten szembefut velem valaki suhanjkék színű mezben – akkor is, ha (még) nincs rajta a Suhanj! logo…

Miért ajánlanád másoknak, hogy csatlakozzanak a SUHANJ!-hoz?

Az idei Vivicitta jut eszembe: először gyengén látó gyerekekkel futottunk egy kis kört a Margitszigeten, majd kipróbáltuk a félmaratoni távon az újonnan kapott kerekes székeket. Előre-hátra futottam, hol kinek kellett segíteni, Feri számára utat törni a tömegben, Óriás székét szerelni vagy a fáradó Ivánt felváltva Zsanettet tolni. Könnyed 25 kilométer lett a félmaratoniból, mert ezt kívánta a csapat és így esett jól. Ez a suhancokkal suhanás esszenciája.

VörösMiki2012-Vivi-S-Futam.jpgFotó: Józsa Laci

 

Szólj hozzá!

Bemutatkozik: Fekete Zsuzsa

P.D.R. » 2012.11.13. 19:54

Név: Fekete Zsuzsanna
Életkor: 11 maratont teljesítettem eddig...vagy nem ez volt a kérdés?:)
Foglalkozás: operatív vezető egy pénzintézetnél
 
Mikor találkoztál először a SUHANJ!-al?
 
2010. nyarán, a megalakulás után kb 1 hónappal ültünk le Péterrel kávézni és beszélgetni az alapítványról, a futásról. Külföldi maratonjaim alkalmával számtalan hasonló futócsapatot láttam és nagyon szimpatikus volt a mozgássérültek ilyen jellegű integrációja az ép sportolók közé, így nem is volt kérdés, hogy csatlakozom az alapítvány önkénteseihez. Az első közös futásunk pedig októberben a SPAR maratonon volt, ahol zuhogó esőben toltuk végig néhány mindenre elszánt lelkes kerekesszékes sporttársunkat. Azt hiszem, hogy részükről ez sokkal nagyobb sportteljesítmény volt.
 
Mi ragadott meg benne, amiért csatlakoztál a csapathoz?
 
Világ életemben sportoltam valamit, a mozgás nélkül elképzelhetetlennek tartom mindennapjaimat, közismert a futásmániám, illetve az is tény, hogy a vállalati és személyes felelősségvállalás (tudjátok a CSR:) is a szívem csücske, az MBA-s szakdolgozatomat is ebben témában készítettem. Adott volt, hogy amikor ilyen két számomra nagyon fontos téma találkozik, akkor nekem is feltétlenül ott a helyem!
zsuzsi.jpg
Fotó: Homoki Laci
 
Külföldön komoly hagyományai vannak a kerekesszékesek ép sportársakkal való futásának, pl a New York Maratonon külön speciálisan kialakított terület is van a handbike-os és kerekesszékes sportolóknak. Nagyon fontosnak tartom ezt a "tudattágítást", mindenki lássa, hogy kerekesszékből, vagy vakon is lehet aktív, sportos életet élni.
 
Mi volt a legnagyobb élmény, ami a SUHANJ!-nak köszönhető?
 
Minden egyes edzés, verseny élmény. Kicsit olyanok vagyunk, mint egy nagy család, együtt örülünk egymás sikereinek, vagy aggódunk ha valami valakivel valami rossz történik. Néhány mozaik kedvcsinálónak: a csapat kedvence a 8 éves Andiska első versenye előtt teljesen magába merült, kérdeztük, hogy minden rendben van-e, erre Andrisunk: "Életem legnagyobb versenyére készülök"...azóta már jó néhány versenyt sikeresen teljesített. Schobert "Óriás" Laci első félmaratonján én voltam a kísérője, a Nyugati felüljáró minden versenyen nagy kihívás...a vége felé is van, meg emelkedik is, szóval nem egyszerű. A 105 kilós srácot erre az emelkedőre toltam fel, a végén már a lelkemet is majdnem kiköptem, erre a lejtőn Óriás hatalmas sebességbe kapcsolva otthagyott...ezt követően kicsit elbeszélgettünk a csapatszellemről és egymás segítéséről ha együtt futunk. Azóta nagyon sokat fejlődött, az alapítvány egyik alappillére és legsikeresebb versenyzőinek egyike lett.
zsuzsióriás.jpg
Fotó: Homoki Laci
De szinte minden egyes suhanó sporttársról vannak hasonló történetek, órákig lehetne sztorizgatni. És természetesen a 10 leányzóból álló SUHANÓ Gidák csapatának kalandos hőségriadós balatonkerülő megmozdulása is emlékezetes marad (igen, ez volt a híres S! kék tűsarkús futás:)
suhanogidák.jpg
Fotó: Homoki Laci
 
Miért ajánlanád másoknak, hogy csatlakozzanak a SUHANJ!-hoz?
 
Mert egy kiváló, segítőkész és vidám csapat részesévé válhatnak, ahol nagyon sokat tanulhatnak a kerekesszékes sporttársaktól kitartás, pozitív életszemlélet témakörökben. Nálunk mindig félig tele van a pohár! Rengeteg különböző ember közé csöppenhetnek, akiket mozgás öröme hozott össze anno, de mára komoly barátságok alakultak  ki. Ja és S! pólóban mindig extra szurkolást kaphatnaka versenyeken és általában ez a világ legviccesebb záróbusz alakulata:)

Szólj hozzá!

Címkék: önkéntesség suhanj bemutatkozunk suhanj alapitvany Fekete Zsuzsa

Bemutatkozik: Teszári Eszter

P.D.R. » 2012.11.09. 23:19

Név: Teszári Eszter
Életkor: 38
Foglalkozás: fordító

Mikor találkoztál először a SUHANJ!-al?

2010 maratonja előtt a tésztapartin, mikor átvettem a rajtszámomat. Miután a maratonista sógorom mesélt egy futásáról, ahol egy kerekesszékes lányt tolt végig. Az volt az első futás, úgyhogy a másodiktól már benne is vagyok. :) Azóta már kuratóriumi tag és nemzetközi kapcsolatokért felelős tag is lettem, úgyhogy már nem csak én kapok (remélem!).

eszterfélmaraton.jpg

Mi ragadott meg benne, amiért csatlakoztál a csapathoz?

A résztvevők „you are one of us (közénk tartozol)" hozzáállása miatt, és hogy az első pillanattól „futótársukká" fogadtak. Velük sosem éreztem másnak magam, de mindig jól!!!

eszterfélmaratoncsajok.jpgFotó: BSI

Mi volt a legnagyobb élmény, ami a SUHANJ!-nak köszönhető?

Az első maraton, amit zuhogó esőben, és tomboló szélben futottunk végig, de a célban mikor megkérdezték, milyen volt, az első gondolatom mégis az volt, lehet-e még egy kört menni. Azóta, minden egyes találkozás egy élmény, és minden egyes új baráttal szerencsésebbnek érzem magam, hogy az egész részese lehetek.

eszter2010.jpgFotó: Bolla Eszter

Miért ajánlanád másoknak, hogy csatlakozzanak a SUHANJ!-hoz?

Ha kerekesszékes, akkor azért,mert itt nem érzi magát annak, ha nem akkor azért, mert olyan élményhez juttathat másokat, amit egyedül nem biztos, hogy átélne (bármelyik fél).

Szólj hozzá!

Címkék: maraton kerekesszék alapítvány suhanj bemutatkozunk suhanj alapitvany Teszári Eszter

Bemutatkozik: Petrucz Krstan

P.D.R. » 2012.11.06. 17:38

Név: Petrucz Krstan (magyar fonetikával: Krsztán)
Életkor: 40
Foglalkozás: rendező

Mikor találkoztál először a SUHANJ!-al?

A negyedik ember vagyok, aki a Suhanj!-hoz tartozik, ha úgy tetszik: enyém a Suhanj! 4-es számú tagkönyve. Trisa, Pierre (Gusztos Péter, a SUHANJ! egyik alapítója -a szerk.) és Dani voltak benne, amikor Pierre kérdezte, hogy lenne-e kedvem csatlakozni.
Amúgy minden úgy ment, mint a villámcsapás: amikor először futottunk együtt Pierre-rel, már beszélgettünk erről. Ez az első Nyúlfutás volt, 2010. január 1-én.

krstanpeter.jpg
Már rég kerülgettük egymást, a facebook-on, itt-ott láttam Pierre-t és tetszett, hogy szenvedélyes futó. Aztán egymásba botlottunk.

Mi ragadott meg benne, amiért csatlakoztál a csapathoz?

Minden, ami a személyi szabadságot akármilyen formában is korlátozza, az engem zavar. Nem vagyok hajlandó elfogadni (küzdök ellene), hogy lehet valami, ami nem engedi kibontakozni az egyént. Ami meggátolja abban, hogy átéljen valamit.
Mély empátiát érzek minden sérült emberrel, könnyen tudok azonosulni a helyzettel.
Tetszik az a hozzáállás, amikor egy mozgásában akármilyen formában gátolt ember csakazértis abban leli örömét, hogy mozog: fut, úszik, suhan, gurul, süt, főz, takarít, rákendroll.

krstaneszter.jpg
Természetes volt, hogy igent mondtam.
Nem volt kérdés.

Mi volt a legnagyobb élmény, ami a SUHANJ!-nak köszönhető?

A többieket kellene megkérdezni, mert ez nem rólam szól. Nekem óriási élmény minden, ami suhanjos. Minden vasárnap, amikor meg tudom oldani, hogy a Szigeten futok, minden verseny, minden buli, etc… Andriska beszólásai, Óriás szamuráj szellemisége, Berta Feri állandó elemezgetése, Pierre numeroaddikt élete, Simonyi Balázs eszmefuttatásai az étkezés hasznosságáról és káráról, Dóra és Marci foursquare-jelenléte, a fejek a célban, az izmok és az izzadság, a klipjeink, a napsütötte utcába fordulás az aszfalton, a szembeszél, a meleg szénsavas ásványvíz Perlaki Gyuri kezéből Zánkánál, a kék szilikon karkötőm, amit úgy operálok le a jitsu edzés előtt a kezemről.
De mondok egy vicceset: van egy edzőtársam a ju jitsu edzéseken. Csütörtökönként küzdőedzés van: nem kötelező gi-ben lenni. Az edzőstársamon fehér technikai póló van rendszerint, világoskék S! logoval. 
Na, a nagy bunyó közben odapillantani - az egy nagy érzés!

A személyes élményem: én a Suhanj! miatt/által lettem ultramaratonista a szigetmonostori hatóráson. Szóval, kösz. :)

krstansuhanj6.jpgFotó: mariophoto.net

Miért ajánlanád másoknak, hogy csatlakozzanak a SUHANJ!-hoz?

Válogatottan jó közösség. Csak ezért. Jó beletenni és jó kivenni belőle.

Szólj hozzá!

Címkék: futás önkéntesség suhanj bemutatkozunk suhanj alapitvany krstan suhanj csapat

Bemutatkozik: Simonyi Balázs

P.D.R. » 2012.11.01. 12:03

Név: Simonyi Balázs

Életkor: 32

www.simonyibalazs.hu

Mikor találkoztál először a SUHANJ!-al?

Gusztos Péter keresett meg, mert a New York Marathon kapcsán kellett neki pár infó valakitől, aki már futott ott. Stílszerűen egy szigetes kocogás során  beszéltük meg mindezt, majd egyszercsak a 2010-es Budapest Maratonon találtam magam, ahol az ideális kocogóidőben (szakadó eső, 6 fok) egyéni rekord futása helyett inkább Suhanj!-os barátainkat toltam. Ráadásul egy héttel előtte olvastam egy interjút Szalai Tamással, aki sclerosis multiplexben szenved, és úgy zárult a cikk, hogy szeretne egyszer maratont futni. Nos, elég hamar sikerült, mert a Suhanj!-különítmény teljesítette a kívánságát. Akkor a célban készült a „legendás” marketingfotó, amin Perlaki Gyuri, Tamás és én beérünk mosolyogva.

simonyi2010.jpg

Mi ragadott meg benne, amiért csatlakoztál a csapathoz?

A futást amúgy is szeretem profetikus tevékenységnek tartani, ahol kvázi misszióként hirdetem a mozgás örömét. És ha ezt egy csapatban, még feltűnőbben, vidáman, ráadásul tényleg egy jó ügyért – amit minduntalan próbálnak bagatellizálni, elmismásolni, szőnyeg alá söpörni azok a politikusok, megmondóemberek, akiket pont ennek támogatására neveztek ki – futva teheti meg az ember, az remek kombináció. Ráadásul legtöbbször én versenyzem, kevesebbet tolok vagy szervezek, tehát két lábon járó reklámfelületnek tekintem, aki a látványos futásokkal, fontos vagy figyelemfelkeltő versenyeken való részvétellel tudja szolgálni a kék-fehérek ügyét. Ilyen volt anno a Balaton Szupermaraton, a Vivicitta (legendás befutókép námbör tú),  az UB páros " millió forintos futása" Gusztos Péterrel. De persze az is motiváló, hogy elképesztően heterogén a közeg, mindenféle-fajta foglalkozású, múltú, korú, sorsú emberrel hoz össze itt az élet verejték és könnyek között: valahogy kulturáltabbnak, őszintébbnek, és érdek nélkülibbnek érzem az effajta kapcsolatteremtést, mint egy állófogadáson. Ráadásul rám ihletően hat a közeg, egy vak futóról és kísérőjéről szóló filmtervet is kigondoltam már.

Mi volt a legnagyobb élmény, ami a SUHANJ!-nak köszönhető?

Egyértelműen az UltraBalaton idei egyéni futásakor a balatonfenyvesi találkozás Andriskával. Ezt itt hosszan megírtam a blogomon: http://nemaze.blog.hu/2012/07/06/hogyan_nem_lett_meg_az_ultrabalaton#c17362071

simonyiandriska.jpg

Miért ajánlanád másoknak, hogy csatlakozzanak a SUHANJ!-hoz?

A sok olyan futóalkalom,  közös buliedzés miatt, ahol nem pusztán már csak magáért fut az ember, hanem másokért is. Ezt Balczó András így fogalmazza meg: Én szerencsés versenyző voltam, mert ez a tágabb közösségi szükséglet egyre erősebben élt bennem. És ha győztem, akkor egyre nehezebben tudtam eldönteni, hogy most ki győzött: mármint a közösség-e, aki lélekben együtt futott velem, vagy én? Szóval, h ők győztek-e énáltalam, vagy én győztem-e őáltaluk? E nélkül az összefonódás, összetartozás, egymásrautaltság nélkül nincs az a bizonyos kegyelmi állapot, amelyben az emberből kimegy a félelem, a nyerésvágy, pontosabban a nyerésvágynak a görcse, és helyére megy egy derű, egy nyitottság, hogy az ember magához ölelne mindenkit, és megy minden mint a karikacsapás.”

Szólj hozzá!

Címkék: csapat önkéntesség simonyi balázs suhanj bemutatkozunk suhanj csapat

Géczy Andi: Maraton

P.D.R. » 2012.10.30. 14:41

Annyira nem is távlati, tervben van. Igaz, csak jövőre. Fura érzés volt szemtől szemben állni a távval, és a sok, távot teljesítő futóval. 

Mikor kiderült múlt kedden a BSI-ben, hogy az 5 óra 30-as iramfutó csapatot fogom erősíteni, laza 7.30-as tempóval, akkor kicsit lelohadt a lelkesedésem. Én futni akartam. Hát jó, voltaképpen ez is futó, vagy talán inkább kocogó tempó. Hamar túllendültem ezen
, mikor elhatároztam, hogy reggel futok egy laza 7 km-t a minimaraton keretin belül, és majd a mezőny végén ebben a lassú tempóban lekocogjuk a maradék 14-et.

andimaraton.jpg

Még 7 óra előtt megérkeztem a Városligetbe. Csak hogy legyen parkolóhely. Drukk nem volt bennem.

Csendes és üres volt a Liget, versenyre érkező futóval nem is találkoztam. Közben a vörös napfelkeltét eltakarták a felhők, borús, csípős volt a reggel. Természetesen nem néztem meg a térképet, hogy hova is kell menjek, de a Suhanj! sátor színét messziről látni lehetett. Elsőként Ulrikkal találkoztam, nagyon megörültünk egymásnak. Átvettem a rajtcsomagomat. Hamar megélénkült a tér, hirtelen tele lett emberrel, és megindult a jól ismert nyüzsi. Imádom! Sorra jöttek a kedves ismerősök, szeretek közöttük lenni. E neves eseményre titokban Cöge és Szandi saját S! szurkolói pompom csapattal, ruhával és tánccal lepték meg a csapatot. Meglepetésük óriási sikert aratott. Csapatfotó, eligazítás, és mindenki ment a dolgára. Nagyon sok mindenkinek szerettem volna sok sikert kívánni futás előtt, de alig sikerült pár emberrel találkozni. A rajtban pedig már lehetetlen volt bárkit is kiszúrni. 

Na, és akkor most fussunk. A 7 km teljesítése után elindultam a váltópontomra, nagyon izgatottan fürkésztem a hídról a rakparton hömpölygő futók hadát. Irtó jó látvány volt. A zene már messziről hozzám hallatszott.

Ahogy leértem a rakpartra, a mezőnyt kezdtem fürkészni, és hopp, egy ismerős! Hopp még egy! És egyre jöttek a kedves, ismerős arcok, akiket tapssal lelkesítettem, igyekeztem mindenkit megörökíteni a 28 km-nél kihelyezett frissítőállomásra érkezvén. Fantasztikus hangulat. Tömeg, tömeg, tömeg. Jöttek a futók, és jöttek, és mosolyogtak, és én mosolyogtam, és szárnyalt a szívem.
 
Lassan, nagyon lassan telt az idő. Mikor megérkeztem, még sehol nem volt a 4:30-as iramfutó.. így nagyon megörültünk a lufiknak, mikor végül odaértek, kisebb tömeg csoportosult köréjük. Jöttek a futók szép sorban, majd ritkult a mezőny. Megjött az 5 órás iramfutó, addigra lassacskán elfogytak a váltótagok. Mi pedig maroknyi Suhanj! csapatunkkal tapssal, sikítással, ovációval fogadtunk mindenkit. Megjöttek a jelmezes futók, jelenlétük feldobta a mezőnyt. Aztán elért minket a hír: jön az 5:30-as iramfutó, őket követve a záróbusz!
 
Ezaz!! Jönnek! Mehetünk! Futhatunk! Nem tudom, milyen lottóötöst nyerni, de talán még ennél is elképesztőbb izgalom lett úrrá rajtam, és valami hihetetlen odaadást éreztem. Kölcsönös üdvözlés, tankolás, indulhatunk. Közel s távol alig van valaki, aki még fut mellettünk. Az út mentén a pár posztoló rendőrön kívül senki. És ez lehangoló, nagyon. A mezőny vége üres, nem kíváncsi ránk, rájuk senki.. Ez elszomorító. 

Beszélgettünk, nevetgéltünk, az előző 28 km élményeit, tapasztalatait kérdeztük a többiektől. 
 
andimaratoncsoport.jpg
7.30-as tempó. Mami tempó, én hívtam így, sietős gyalogló tempó. Ez így elsőre degradálónak tűnhet, valójában 5 és fél órán keresztül ebben a tempóban futni nem az. Sőt. Számomra is megterhelő volt, mert a szokott tempómhoz, lépésemhez képest kicsiket és azt is sűrűn kellett lépni. Strapás, na. A társaság szuper. Egy ma is működő kétkazettás magnón keresztül szólt a zene, tök jó volt.
 
A Közgáznál kanyarodva szaporodtak meg a tapsok a rakparton, a külföldiek kivétel nélkül éljeneztek nekünk. Időközben megérkezett a pizza is, amit a korábbi szakaszon intézett magának a csapat. A frissítőponton gyakorlatilag mindenki egy emberként ugrott oda hozzánk a különféle italokkal. Kedvesek voltak, biztattak, gratuláltak, tapsoltak. Nagyon jó érzés volt. A Parlament felé közeledve sűrűsödött a taps, és ováció. És beértünk több futót is, 1-2 csatlakozott hozzánk, velünk futottak tovább.
 
A Nyugati felüljáróhoz kanyarodva pedig ott vártak a Bátor tábor csapat tagjai, és ordítottak, kiabáltak, énekeltek, ugráltak. Olyan löketet ad az embernek egy maroknyi csapat ilyen szintű lelkesedése, hogy szinte szárnyra kap az ember. A WestEnd mellett az araszoló autók dudáltak, utasaik kiabáltak nekünk (kivételesen senki nem küldött el minket melegebb éghajlatra), fényképeztek, üdvözöltek bennünket. A Ferdinánd-híd alatti frissítőpontnál már több mobil orvos volt, bringával, quaddal, és figyelték a mezőny végét – biztonságban voltunk. A Lehel útra kanyarodva még semmi ováció, bár egy helyen a másodikon ki volt téve két kisebb hangszóró a nyitott ablakba, és onnan szólt a zene. Feltételezem a mezőnynek. A Lehel út – Dózsa György út sarkán volt egy busznyi turista a villamos megállóban, ők már messziről kiabáltak, fényképeztek, elképesztő élmény volt.
 
A Dózsa György úton pedig már a versenyről hazafele igyekvő futók mosolyogva, tapssal üdvözöltek bennünket. Megtapsolt minket még a buszmegállóban álló, buszra váró utas is, átkiabáltak az araszoló autókon keresztül, és innen már mindenki tapsolt. Végigfutott rajtam a libabőr, és el nem tudom mondani, mennyire örültem, hogy mami tempóban futok, a mezőny legvégén. Vártam a pillanatot, amikor befordulunk a célegyenesbe.. vajon mi lesz..? Taps, ujjongás, zene, integetnek, és megláttam Berta Ferit, majd Ulrikot. És itt elsírtam magam.
 
andimaratonvége.jpg
Örömkönnyek voltak ezek. Ahogy Ulrik jött a Suhanj zászlóval, piros kolomppal a kezében, a mindig mosolygó arcával, és megölelt, és velem, velünk örült. Próbáltam rendbe szedni magam, hogy ne bőgve legyek a befutóképeken. Sikerült. Mosolyogtam és integettem. És megláttam a Bátor tábor lila pólósait, majd a Suhanj lelátót kék-fehérben, és az őrjöngő pompom csajokat, a tapsrúddal hadonászó, kiabáló anyukámat.. és tudtam, hogy jó helyen vagyok. 

A lehető legjobb helyen. Csapatban, a mezőny végén, mami tempóban.

Szólj hozzá!

Alvégi Lóci: 5:30! avagy a MARATON egy új szemszögből

P.D.R. » 2012.10.25. 13:17

A történet az, hogy iramfutó lettem, ami úgy tűnik, hogy a futótársadalomban nem is teljesen tekintélytelen szerepkör...

530lóci.jpgFotó: Homoki Laci

...persze ehhez az kellett, hogy a Suhanj! és a BSI vezetése kiötölje, hogy milyen lélekemelő, ha a mi kis kerekesszékes csapatunk segíti a mezőny végét képező mindennapi hősöket, egyenesen Spártából. Fura, de nem volt tolongás az alapítványon belül erre a szerepre, később egyértelművé vált miért, ezért, mivel én hajlamos vagyok hülyeségeket csinálni, nekem jutott a megtisztelő szerep Fejes Laci sporttárssal karöltve.

530rajt.jpgFotó:Homoki Laci

Gyanús volt, hogy ez nem egy könnyedebb, kocogósabb maratont fog jelenteni, hanem másfél órával több futást, mint általában, de azért derűsen vártam a dolog. Főleg mivel megszokott kerekesszékes bajtársam, Teszári Eszter úgy döntött hozzánk csatlakozik! Tervem egyetlen komolyabb gonddal kivitelezett része a székre ragasztott gettóblaszter volt, valamint az előző éjjel futtában letöltött "500 Best Dance Hits from the 90s".
A rajtban látványosan senki nem velünk képzelte a közös utat, csak akik félreértették az "5:30" kódot, de ők is, felvilágosításuk után, szíves elnézést kértek és átáltak a 3:30-as kolléga mellé... Akadt viszont egy német hölgy és egy brit fiatalember akik célzottan velünk képzelték el a teljesítést. Sajnos mindkettejüket elvesztettük még a féltáv előtt.

530LóciEszterSziszáék.jpgFotó: Géczy Andi

A táv első fele kellemes semmittevéssel, a lassú tempó megszokásával és a bámulatos playlist megismerésével telt. Lelkesen integettünk a fordulókban szembefutó mezőnynek, körülbelül 15 km-nél az óbudai rakparton utoljára... Csapatunk körül fel-fel tűntek a lemaradozó emberek, akik hosszabb-rövidebb ideig becsatlakoztak hozzánk, de sajnos nem lassíthattunk le hozzájuk a szigorú időbeosztásunk miatt. Kicsit úgy aggódtam mindenkiért, mintha a gyerekemet vittem volna első nap az iskolába, vajon találkozunk a célban?

Az Erzsébet hídnál elvesztettük a csapatunkból Kárpáti Andit, de később, már a Duna másik partján, egy gőzölgő négysajtos pizzával és széles mosollyal várt minket!!

Körülbelül 25 km-nél sikerült végleg leszakítani a záróbuszt (igen, a hír igaz, 120 foga van és embereket eszik), de kellemetlen volt számot vetni a dologgal: annyi lépés van a lábunkban, mint 42 km után kéne lennie, még több, mint 2 óra hátra van és sajnos a mezőnytől és a zenészektől végleg elbúcsuzhatunk. Ellenben Suhanj! csapatunk folyamatosan duzzadt, ekkortájt szállt be Szabó Hősnő Sziszka és Licsauer Istennő Piroska, akik innentől végigfutva egetrengető 20 km-es egyéni csúcsot futottak.

530csapat.jpgFotó: Géczy Andi

Ezután kisütött a nap, elpukkantak a maradék endorfinbogyócskák a szervezetünkben és gyakorlatilag eksztázisban kocogtunk be 8:10-es tempóban a célba. Mindenki egymás nyakába borult, 13 ember megköszönte a segítségünket “Nélkületek nem ment volna!” én elsírtam magam, ahogy szoktam és mehettünk aludni.

530befuto.jpg

Fotó: BSI

Szólj hozzá!

Szandi: A Spar Maraton szurkolói szemmel...

P.D.R. » 2012.10.15. 11:27

Spar Maraton szurkolói szemmel

A Suhanj! csapatról először dunakeszi futótársamtól, Attila Schwartz-Nagy hallottam május végén. A közreműködésével nagyon gyorsan beszereztem egy Suhanj! mezt és a gödi Fétis Terepfutáson már az Walter Ulrik által sokat emlegetett kék páncélban indultam el Géczy Andi oldalán (ő is új szerzemény volt). 

Az első önkénteskedésem alkalmával Péter ad hoc interjú közben rákérdezett az indíttatásra. A szüleimtől gyerekkoromban mindig azt láttam, hogy ott segítenek ahol és ahogyan tudnak, még akkor is, ha ez a saját pénzük, energiájuk és idejük rovására megy. Mindezt azért, hogy a segítő szándékuk jó érzéssel töltse el őket. A második ok teljesen evidens. Az értelmi és mozgássérült emberek életének árnyoldalait közvetve a saját bőrömön is tapasztalom, tekintve, hogy van egy 6 éves értelmi sérült, autista kisfiam. Ezért is találom fantasztikusnak azt a célt, amiért az alapítvány tevékenykedik. Hogy mindent megtesztek azért, hogy egy-egy versenyen és úgy általában ezek a fiúk és lányok a társadalom fontos és meghatározó tagjának és boldognak érezzék magukat. És végül de nem utolsó sorban a harmadik inspiráció elem a futás, amit lassan 8 hónapja űzök és teljesen megváltoztatta (a családom szerint felforgatta) az életemet. 

A fent említett versenyre nem neveztem, de mindenképpen részese szerettem volna lenni valamilyen módon. Cöge agyából pattant ki az az őrült ötlet, hogy legyünk pom-pom lányok. Lázas készülődésünknek Ti is láthattátok a végeredményét: két anyuka és három kislány Suhanj!-os egyen-szerkóban, krepp papírból készített pom-pomokkal és a kislányok által kitalált koreográfiával. A csapatfotózáson már éreztem, hogy a hangulat kezd a tetőfokára hágni. A Bátor Táborosok sportszerű üdvözlését mi is viszonoztuk, majd elindultunk a Rajthoz, ahol - kicsit sajogó szívvel és lábakkal - biztattuk kék-fehér futótársainkat. 

A cél előtt 50 méterrel elhelyezett Suhanj! lelátón többször is átéltem a katarzist. Azon kívül, hogy látszólag úgy tűnt, nagyon jól elszórakoztatjuk magunkat, állandó interaktivitásban voltunk a befutókkal. A képek is tanúsítják, hogy feszülten figyeltük a kanyart, mikor tűnik fel egy újabb Suhanj!-os. Fantasztikus érzés volt, hogy 42 illetve 30 km megtétele után észrevettek bennünket és széles vigyorral az arcukon integettek vissza.

pompom2.jpg

Egyikük reakciója különösen megindított. Első maratonja alkalmából a srác Suhanj! kék pólóban szuper idejéről elfeledkezve hátat fordított a célnak, mikor észrevett bennünket és az utolsó pár métert így tette meg. 

Nevek említése nélkül: láttunk szuper pb-ket, voltak, akik kicsit meghaltak, de olyanok is, akiknek még volt erejük az utolsó métereken sprintelni. A célba érve sokan felemelték a kezüket az ég felé, akiknek ez nem ment, próbálták betartani a “célfotón mosolygunk” szabályt. Mindenkinek őszintén gratulálok, aki legyűrte ezt a hatalmas távot. Felemelő és megható érzés volt a tanúja lenni a szuper teljesítményeiteknek testközelből.

A szoknya (ami Cöge szerint comb középig érő, de ezt szerintem bárki megcáfolja) már a szekrényben pihen, de kiadó a következő verseny SUHANJ! szurkolóinak. Szerintem szavazzuk meg Ulrikot, neki nagyon jól állt a pom-pom és a koreográfiánk is. :)

Szólj hozzá!

Izer Emőke: A Suhanj! - nekem...

P.D.R. » 2012.10.11. 15:58

Azt hiszem ideje leírnom Nektek, ami régóta motoszkál Bennem...mondjuk futni jobban tudok, mint írni, meglátjuk...;-)...az afterparty emlékeivel most talán kicsit könnyebb...

A Nike FM előtti napon jöttem először önkénteskendi hozzátok, nem tudtam, milyen lesz, nem tudtam mit vállalok, de jól beszélek nyelveket, gondoltam, hátha hasznomat veszitek.
Az elmúlt években mindig támogattam valamilyen alapítványt, beteg, vagy hátrányos helyzetű gyerekeket, rászorulókat, de ez pusztán anyagiakra korlátozódott, önkéntesként soha nem vettem még részt egy alapítvány munkájában sem. 

Az a nap, a Nike FM előtt nagyon mély nyomokat hagyott bennem...borzasztóan klassz volt egy ilyen társaságban, mint amilyen a Suhanj! önkéntes csapata eltölteni egy délutánt, fantasztikus érzés volt látni, hogy az emberek mennyire nyitottak és segítőkészek, és Ulrikunk persze minderre még rátett egy lapáttal, hogy a nap még vidámabb legyen.

ulrikemoke.jpg
A lábaimat tönkre vágtam a 6 órás állással életem első FM-je előtt - így el is engedtem a kitűzött célt, nem számított már, egészen más számított...
(de biztosan nem véletlen, hogy aztán másnap az 1:55-ös álomidőmet mégiscsak megfutottam :-)

Jól esett, hogy mindannyian nagyon kedvesek és befogadóak voltatok, Andriska egy tündér.
Jó volt ott lenni, jó volt segíteni! Jó volt együtt lenni azokkal, akikért mindez történik!

Véletlenek márpedig nincsenek - akkor ott elindult velem egy pozitív hullám...csupa jó dolgok történnek velem azóta, amivel felvértezve szerettem volna még többet adni ennek a remek társaságnak!

A sérülésem és a SPAR 30 km elengedése gondolkodásra késztetett, egyértelmű volt, hogy a fölösleges időmet és energiámat valami olyanra használom, amivel (vissza)adhatok valamit. Nekik. Nektek.
Az eredményt vasárnap láthattátok...az érzést elmesélni nagyon nehéz...

Rentgeteg fejtörés, szervezés, tervezés, próbák, hajnali pom-pom gyártás...mindez titokban. Izgalmas hetek voltak ezek.
Vasárnap reggel összeállt a pom-pom csapat, hát jól néztünk ki :-) Szerintem.

pompom3.jpg

fotó: Homoki László

Fantasztikus érzés volt nekem is és a lányomnak is egész nap Suhanj!-osként kitűnni a hömpölygő maratoni tömegből. És még fantasztikusabb érzés, hogy alig volt ember, aki nem tudta, hogy kiket/milyen ügyet képviselünk!!! Ez pedig a Ti kitartó munkátoknak köszönhető!
Ott lenni a lelátón és egységes kék csapatként szurkolni/bulizni az ismerősökért és ismeretlenekért...olyan adrenalin löket volt, ami eddig hiányzott az életemből.

Pompom.jpg

fotó: Cserhalmi Pál

Az a hétvégi 24 óra érzelmileg - túlzás nélkül - az elmúlt évek egyik legszebb, legtartalmasabb 24 órája volt...Remélem, még sok ilyet élhetek át Veletek!

Le a kalappal a sátorban dolgozók előtt, fantasztikusak vagytok! (sajnos más elfoglaltság miatt most csak pár órát tudtam részt venni a verseny előtti önkéntes munkában, legközelebb jobban szervezem)
Köszönöm, hogy befogadtatok, köszönöm , hogy a hülyeségeimmel együtt elviseltek! :-)

UI: Suhanj! nélkül ezután sehova!
Azt láttátok, hogy Suhanj! karkötőben és kendőben ugrottam az első tandememet (sőt Ulrikot is magammal vittem, mint Suhanj! kelléket :-) de hogy legyen olyan fotóm, ami Szaszának soha nem lesz ;-), a következő ugráskor jövő szombaton viszem a Suhanj! babát a levegőbe, 4000 méterre is! :-)

emoke.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: futás maraton alapítvány önkéntesség spar maraton suhanj budapest maraton

SUHANJ!6 UB beszámoló - harmadik szakasz

P.D.R. » 2012.07.27. 19:47

A SUHANJ!6 csapat Ultabalaton beszámolójának harmdik része következik, ezúttal a narrátor, Kata főszereplésével. Aki lemaradt volna, az a elejéről, az ITT elolvashatja a csapat történetét és Eszter ITT pedig Krstanét. Ott hagytuk abba, hogy Krstan második emberként célba ért..-

Na hát akkor jöjjön az én kis szakaszom.:)))

Kata

nagykata2.jpg

Iszonyatosan be voltam már sózva, amikor 19:10:20-kor elindultam a váltóhelyről. A dugókát már suhanva rángattam az ujjamra,és csak az lebegett a szemem előtt,hogy nyomjam,nyomjam! Ez a lelkesedés(legalábbis a testemnek) addig tartott,amíg ki nem értem a tűző napra…

BAMMMM! Mintha egy kályhába léptem volna. Éreztem,hogy lehet,hogy nem lesz meg a tervezett idő. Folyamatosan a fejemben zakatoltak a hangok: az egyik oldalon,hogy csináljam meg ezt a távot szépen nyugiban legyen meg, a másik a teljesítménykényszeres/orientált énem,hogy toljam amit csak lehet! Elvégre lesz vagy 3 óra pihenésem a következő futásig, ami ráadásul már sötétben lesz. Mire várjak?

Kb. 2-3 km-en keresztül tudtam nagy nehezen letuszkolni 5 perces ezrek alá a km-eket, aztán éreztem,hogy ez így nem lesz jó. Mit gondoltam,normális vagyok én?! Itt fogok fejre állni,ha nem veszek vissza. A pulzusom az egekben, a fejem meg lángol.

Mikor is megláttam Juci, tudtam,hogy ő kb. 25-6 km-t nyom, odavágódtam mellé,hogy akkor csatlakozom, kocogjunk együtt. Ám akkor hirtelen lassúnak éreztem az ő tempóját (elvégre 10 km-el többet futott mint én,és még volt neki..hova rohanjon?!) és elkezdtem megint tempósabbat diktálni.

Hepehupás volt a terep,bár nem olyan borzasztóan, de még ez sem esett jól. Ekkor már vízért üvöltött a testem! Fel tudtam venni egy futósrác ritmusát akit utolértem,együtt mentünk egy darabig,dumáltunk pár szót, ám ő egyszer megállt,mert fáj a térde(be is volt fáslizva). Otthagytam őt, aztán megláttam a csapatomat egy buszmegállóban ahogy integettek.

Üvölteni nem volt erőm,sem kedvem,csak mutogattam,hogy vizet,vizet. Anita rohant át a vizzel, Zsolt izoval. Anitától elkaptam,és úgy estem neki mint tót az anyjának… Rám is szólt,h köpd ki ne nyeld le! Ez meg is történt.:) Közben a srác utolért,és mentünk tovább.

Mondta,hogy a családja várta őt,de még vizet sem hoztak és mennyire dühös. 1-2 km múlva megállt,és kidobta szegénykém a rókaprémet. Azt mondta menjek,idő kell,hogy összeszedje magát. Akkor éreztem először azt,hogy fenomenális amiket itt véghez visznek az emberek. MINDENKI aki ide eljött,hogy csinálja!

Mentem előre és egyszer csak azt vettem észre,hogy megy lejjebb a nap, már nem égeti(annyira) a koponyám. Már „csak” a levegő nehéz, hát toljuk! Megláttam egy ismerős pólót előttem…egy futószoknyát….Encikém! Az én Drága Encim,akit kevés ideje ismerek,de imádok! Utolérem,közös röhögés,hogy nem vagyunk normálisak.:) Jön a bringása,ad neki vizet. Kérek-e? Naná, persze,hogy kérek! Itt szedik össze az elszenesedett botsáska(kösz apa)testem ha nem kapok.

Erőre kapok,indulás! Enci mondja, 9,5 km-nél vagyunk. MIVAN???? Úristen! Oké, még kicsit több mint egy szigetkör…Te jó ég! Hát én élvezem a futást! Miért várom a végét?! Folyt már mindenem a víz, az egész testem apró fekete bogarakkal volt tele és üldözött egy bögöly!! Te jó ég ennyire nem lehetek büdös?! Ilyenkor már a napszúrás-gondolataim vannak.

Aztán egy ismerős arc…kettő….Johny és Beatles bá! Sétálnak…Nem megy.”Mivan gyúrós?:)” jön Johnytól. Új erő. Never stop! running! Basszus,ha már ezt tetováltattam magamra,komolyan itt akarok pudingozni? Na go!:)

Az utolsó km-eknél már próbáltam elterelni a figyelmem, hogy észrevétlenül menjen a tempó. Minden volt ott: mit fogok venni a barátnőm szülinapjára? Kihúztam a vasalót reggel?Miért nyúlok mellé a faszikkal? Aztán egyszer csak valaki: Mindjárt itt a váltás! Esssküdj! Kicsit beparázam,mert legutóbb amikor ezt üvöltötték,elkezdtem sprintelni és az a mindjárt,még kereken 900 méter volt. Látom a váltóhelyet(húdekicsi…)! Látom Ulrikot,akit imádok.

Taps. Szedem a lábaim, de basszus nem látom a kék felsőt! Ok lehet levette, de a feketét sem ami alatt van! bezuhanás,dugok. Hol van Anita?!?!?! Sehol!! Oké,hogy előbb értem be(vagy nem? Megállt az órám..) De hol van?Ja igen,hogy nektek rántott húst kellett enni!!! Rohanás Ulrikhoz. Telefon Péternek. Help!!! 3 perc…4…5…6…7… valaki rohan a túlirányból. ANITA!!! Nem találták a váltóhelyet!! Dugó kitép,káromkodik,örjöng,de rohan.Rohan!

Én félájultan víz,szőlőcukor és séta. Hol vannak a fiúk?Hol a kocsi? Le akarok ülni! Hideget akarok! Elkezdtek özönleni a szúnyogok. Negyed óra múlva Enciékkel(ő sem találta a váltótársát…) egy bringással megüzenjük,hogy ha lát egy ezüst Alfát, akkor mondja meg nekik,hogy Gyenesdiáson várom őket. Kocsiba be, visznek. Kb. 3 perc múlva szembe a kocsi. Átugrom. Síri csend és sűrű bocsánatkérések. Nem baj. Nincs düh. Megvannak. Induljunk….

nagykata.jpg

Anita indulási ideje 20:39:26-kor volt, tehát az időm siralmas lett, 1:29:06. Nem így terveztem. De megcsináltam. És vártak! És örültek nekem.

Folyt.köv.

Szólj hozzá!

SUHANJ!6 UB beszámoló - második szakasz

P.D.R. » 2012.07.17. 23:54

A SUHANJ!6 csapat Ultabalaton beszámolójának második része következik, ezúttal Krstan főszereplésével. Aki lemaradt volna, az a elejéről, az ITT elolvashatja a csapat történetét és Eszter beszámolóját a rajtról és az ő szakaszáról. A csapat narrátora Nagy Katalin, ezúton is köszönet neki a hangulatos átkötő szövegekért. Ott hagytuk abba, hogy Esztert leváltotta Csaba...

Kata:

Közben mi már Vászolyban vártuk Csabát, Péternek is leadtuk a drótot,hogy történt egy kis csere,de már tudott róla. Kicsit biztonsági főnökre emlékeztetett ahogy a vászolyi váltóponton, headset-el a fülében állt kitárt karral és navigálta az embereket.:)

Míg vártuk Csabát, a fél szemünket Krstan-on tartottunk,aki már nagyon várta,hogy rajtoljon.:) Dumáltunk a már beérkezőkkel, a még nem indulókkal…különösen a Nike-os brigádot tartottam szemmel,mert nagyon sok barátom van köztük. Jó kis csapatokat trombitáltak össze ők is (bár meg kell hagyni a sofőrjeiktől az agyvérzés kerülgette a futók nagy részét).

Csaba megérkezett, Krstan pedig elrajtolt mint a szél! (15:35:47-kor) Csabán igazán nem látszott, a kánikulában beugrott egy röpke 10 km-es távra…Szinte minden váltóhelynél(és nem váltóhelynél) megálltunk,hogy ránézzük Krstan-ra. 10-15 km környékétől többször kérdeztük tőle,hogy váltsuk-e, jól van-e,mivel a tervezettnél lassabban futott.(De ki nem?!-Ja igen, Lubics Szilvi..:) ) Nem akart váltani,küzdött,tolta! Iszonyú volt már a hőség…nem is tudom mi lett volna ha kéri h,hogy igen,valaki álljon be helyette.:)

Mi közben megérkeztünk Badacsonytördemicre, ahol vártuk Krtsant. Már tűkön ültem,nagyon szerettem volna futni. Csúszásban voltunk, kb. egy órányit,talán valamivel többet. 19:10:20-kor befutott Krstan! Látszott,hogy nagyon elfáradt,de megcsinálta!! 31 km, közel(?) 40 fokban, tűző napon,emelkedőkön...igen,Ő egy Szamuráj! :) Az ideje 3:34:33 lett. De megcsinálta!! A váltóponton dugóka fel,és elrohantam mint aki az életéért küzd.

Közben még hallottam Anita kiabálását:  „Okosan,okosan!!” és Zsoltékat…”Nem kell behozni,óvatosan”…

Na de most jöjjön Krstan élménybeszámolója.:)

krstanUB1.jpg

„A vászolyi Jakab-forrásból „hegyhideg” forrásvízzel kezdtem a rákészülést, utána lábmosás, fejmosás és indulás a váltóhelyre.

A verseny nekem ott kezdődött, amikor felhívott Eszter, hogy nem őt fogom váltani,mert átadta Csabinak.

Hogy miiii?

Akkor már 15 perce álltam Vászolyon és már háromszor újravizeztem a fejemet,mert a hőségtől azonnal megszáradt.

És jött a váltás.

Megindultam, de ahogy elfordult az út és egy icipici emelkedő következett, éreztem,hogy valami nem normális. Sejtettem, hogy a meleg probléma lesz,de azt nem,hogy ennyire.

Valami nem stimmelt.

Figyeltem a lábaimat: ízületek rendben, izmok rendben,minden rendben.

Figyeltem a cipőt: jól tart, nem szoros, nem csúszkál- oké.

Mi,nem oké?

Levegő: rendben, jól jön a levegő, a járatok tiszták, minden rendben.

A szívem: na az kész. Ezerrel pörög.

Ez azért nagyon furcsa, mert a pulzusom elég alacsony: a nyugalmi 42-44 és általában érezni szoktam, ha nem bírom. Legalábbis szoktak előjelek jönni.

Amíg ezen matekoztam, elértem egy emelkedőre. Döbbenetesen ömlött belőlem a víz. Az emberek lassultak körülöttem, a fák nem adtak árnyékot, a nap szembe sütött és elviselhetetlenül forró volt a levegő. Úgy éreztem hiába veszek levegőt, nem jön be semmi oxigén. Izzadt az alkarom, a lábaim, a combom belseje, a nyakam, a kézfejem, mindenem.

A 7. kilométer környékén pedig jött a mumus: a terep. Utálok terepen futni,mert elveszi tőlem a futás élményét. Engem nem érdekel, hogy milyen kövekre, fűcsomókra egyéb domborzati viszonyokra lehet lépegetni,miközben futnom kéne.

Én nem természetjáró vagyok,hanem futó. Legalábbis akkor,amikor futok.

A terep a földműveseknek való- én aszfaltbetyár vagyok.

A köveken pedig ki is fordult a bal bokám. Bicegni kezdtem és egyre rosszabbul mentek a lépések: egyre koordinálatlanabbul mozogtam.

Éreztem,hogy ha nagyon gyorsan nem frissítek- baj lesz.

A 10.km körül jött a frissítés és úgy döntöttem,hogy rendbe kell tennem a lábam,mert nem fogok tudni tovább futni.

Kicsit átmozgattam, kicsit megropogtattam helyrehuzigáltam.

Egy dolog segített: a víz.

krstanUbviz.jpg

A napot szuggeráltam, hogy menjen lejjebb,mert borzasztóan süt.Éget.

Az aszfalt jót tett a bokámnak. Lassan visszanyertem a futásképes állapotot.

Frissítettem zselével, izoitalokkal, banánnal.

Az emelkedők a körülöttem futókat megállásra, sétára kényszerítették. Bele kellett gyalogolnom nekem is. A stratégia az volt,hogy ha már mindenképp sétálni kell, hosszúakat lépjek, és az árnyékban, mert akkor több időm lesz hűlni.

A falvakba érve nem találtam embereket, üresek voltak az utcák és az udvarok. Csak a futók.

Mivel az erőm nagyon durván fogyott, a kondícióm egyre rosszabb lett, elő kellett vennem az agyamat: elkezdtem azon gondolkodni, mit fogok csinálni este: be akartam süllyedni a Balatonba(amit a futásom során egyszer sem láttam) egy rozéfröccsel a kezemben.

Melegem volt,égett a szemem, kiüresedtem, elfogytam,végem volt.

Mindent,mindent kiizzadtam magamból. Az is kijött a pórusaimon, amit csak a jövő héten fogok meginni.

Pár kilométer volt hátra. Már a lábam sem vitt.

A társaim telefonon ajánlgatták, hogy leváltanak. Nem akartam. Nem akartam,hogy kifogjon rajtam az a pár kilométer.

Üzembiztosan, bármikor lefutok egy maratont 4 órán belül. Nehogy már ez a pár kilométer leckéztessen meg!

krstanUB.jpg

Amikor nagy nehezen beértem, elképesztően szégyelltem magam a pocsék időmért.

De éppen ez a pocsék idő segített megértenem, hogy nem az idővel versenyzünk.

Elképesztően sokat segített a Suhanj!6- kollektíva, a teljes Suhanj!- csapat- óriási segítség volt Andriska, akivel nem volt módom találkozni,de rengeteget gondoltam rá.

Az estémet, a naplementét a Balatonban fekve töltöttem, az óriási rozéfröccs jéghideg volt.

Rengeteg vízben lebegtem. A nap bebukott a dombok mögé. A csapat többi tagja éppen küzdött.”

Kata:

Érdekes ez…vártam,vártam,hogy jöjjön Krstan…és az idő csak telt…amikor elküldte a beszámolóját a hideg is kirázott,vagy tízszer olvastam el…mekkora akarat!....

Folyt.köv.!

Szólj hozzá!

Címkék: futás hőség ultrafutás suhanj Balaton suhanj alapitvany 212km ultabalaton krstan

SUHANJ!6 UB beszámoló - első szakasz

P.D.R. » 2012.07.13. 15:01

Egy spontán összeállt csapat érdekes és szórakoztató beszámolója arról, hogyan is gyűrték le a 212 km-t. A csapat minden tagja leírta tapasztalatait, élményeit, amit szépen sorjában közlünk itt a blogon.  Az élményeket összegyűjtötte és az csapattörténetet megírta: Nagy Katalin. Köszönet érte!

Nem is tudom, hirtelen hol kezdjem…rengeteg élmény,rengeteg futás,rengeteg nevetés…Azt hiszem címszavakban így lehetne kifejezni, milyen is volt a 2012-es Ultrabalaton.

Nekem jutott a feladat, hogy megírjam a beszámolót. Töprengtem, vajon hol is kezdjem mit is írjak…aztán úgy döntöttem,hogy mindenkitől kérem,hogy írja le az élményeit,amiket beleszövök. Így nem lesz egy rövid beszámoló,de remélem mindenki szívesen olvassa majd,és átjön az az élmény,amit Mi kaptunk.:)

Gyakorlatilag az utolsó pillanatban jött össze a csapatunk. Anitával nem így terveztük, úgy volt,hogy egy iramváltóban leszünk,de a sors- és a női szeszélyek- közbeszóltak. Így hát felvettem a kapcsolatot Péterrel, akinek köszönhetően 6 ismeretlen emberrel együtt összejött a Suhanj!6 csapat.

A közös megbeszélések sajnos kimerültek a facebook-on,de így is minden viszonylag zökkenőmentesen haladt. Anitával mi tudtunk személyesen is beszélni sokat,mivel együtt is edzünk. Zsolt, ha nem is tudatosan,de végül csapatkapitányi szerepben tündökölt.:) Ezúton is köszönöm neki azt a sok szervezést, intézkedést amit tett!

Pár nappal a verseny előtt már kialakult,hogy ki mit fog futni, kb. milyen idővel, vészforgatókönyv,hogy ha valaki nem bírná,elvégre iszonyatosan nagy meleget jósoltak…ami be is jött.

Na akkor csapjunk bele…ha eddig még nem tettem volna.:)

A távokat a következő képen osztottuk fel:

Eszti: Tihany- Vászoly,  Krstan: Vászoly- Badacsonytördemic, Kata: Badacsonytördemic- Vonyarcvashegy, Anita: Vonyarcvashegy- Balatonmáriafürdő, Zsolt: Balatonmáriafürdő- Fonyód, Kata: Fonyód- Balatonlelle, Zoli: Balatonlelle- Balatonföldvár, Csaba: Balatonföldvár- Balatonaliga, Balázs: Balatonaliga- Balatonkenese, Zsolt: Balatonkenese- Káptalanfüred, Zoli: Káptalanfüred- Balatonfüred, Balázs: Balatonfüred- Tihany.

SUHANJ6Csapat.jpg

Anitával még próbáltunk km-eket kunyerálni,de végül így maradt.:)

A rajt előtt a Suhanj! Sátornál megismertük egymást, beszélgettünk, nagyjából megterveztük a menetrendet. Oké,hogy non-stop,de tudtuk, hogy amikor Csaba kezdi majd a 31 km-es távját,akkor Szántódon a Suhanj! Bázison lesz egy kis időnk hunyni egyet.

Iszonyatosan meleg volt,már futás nélkül is izzadtunk.:) Négyen voltunk,akik egész végig együtt voltunk kocsival,és mentünk váltó pontról váltó pontra: Zsolt, Balázs, Anita és Én. Balázsnak külön köszönet igazán gyors, tiszta,kényelmes és LÉGKONDI Alfájáért.:D

Az első szakaszt Eszti kezdte. Kicsit aggódtunk, főleg Anita. Ő már hatodszor nyomta az ultrabalatont, tudta melyik szakasz milyen…Eszternek 15,5 km jutott elsőre, elmelkedőn, tűző napon…Mondtuk neki,ha bármi probléma van, ne habozzon,csörögjön,szóljon,füst jelezzen,és váltjuk! Felajánlottuk,hogy akár cserélhetünk szakaszt is,nehogy rosszul legyen,vagy bármi,de kemény,tökös csajnak bizonyult, ami Simonyi Balázs párjaként el is kél. :) (Itt is hatalmas meghajlás Simonyi Balázs előtt,aki egyéniben teljesítette! Fantasztikus!!)

Eszti elrajtolt,mi pedig elindultunk, hogy kb. a 10. km környékén várjuk őt,lássuk,hogy van. Azt hiszem a Pécselyi frissítőpontnál vertünk sátrat(álltunk árnyékba a géppel),hogy várjuk Őt. Iszonyatosan meleg volt, a hideg is kirázott,ahogy láttam a futókat beérni, frissíteni…meg szegény Vörös Mikit,akibe épp akkor próbáltak életet lehelni..Majd nemsokára megláttuk a Suhanj!-os pólóban közeledő…CSABÁT! Kiderült, Eszti nem bírta, így 5 km-nél átvette tőle Aszófnőnél. És el is húzott mint a gép! Még kb. 5 km-e volt hátra a vászolyi váltópontig, ahol Krstan várta őt. Így Csaba egy tízessel megtoldotta a 31 km-nek szánt távját.:) Ő volt a mi hősünk!:) Az úton kb. kétszer megálltunk,hogy bíztassuk, frissítsük Csabát,ha szükséges. Egy húzósabb emelkedőnél vízzel a kezünkben segítettük a többi futót is,aki igényt tartott rá. Itt hallottuk először egy bringás kísérő monológját a futója felé: „Nem fáj,nem fáj, nem fáj…).Onnantól ahányszor megláttuk Őket,ezt kiabáltuk ki a kocsiból. :)

1:35:47 alatt ért Vászolyra,ami nagyon jó idő..pláne úgy,hogy beugrott,kánikula,emelkedők…a váltás 15:35:47-kor történt meg.:) (A számításokat köszönjük Zsolt mesternek!) Innen Krstan indult el Badacsonytördemic felé. Kemény 30 km-es szakasz állt előtte.

Na de most akkor következzék Eszti beszámolója.:)

 Nádori Eszter


nadori_eszter.jpg

 

„Nálunk legalább egy hete csak az UB-ról volt szó, hogy Balázs vigyen-e táskát, hol legyen a váltócipője stb…A saját futásomra nem is nagyon gondoltam. 15,5 dombos terepen, ez a rendszeres heti egy hosszú futás mellett nem jelenthetett gondot. Aztán azért elkezdtem izgulni, a lányok többször elmondták, mennyire kemény ez a terep, ráadásul úgy alakultak a dolgok, hogy az UB előtti 2 éjszaka alig aludtam.

Szombat reggel kikísértem Balázst a rajthoz,majd visszamentem a szállásra, de aludni már nem tudtam. 10 körül már kimentem a Belső- tóhoz. Annyira meleg volt, hogy valójában már izgulni sem volt erőm, még mindig bíztam abban, hogy majd maximum lassabban de menni fog.

A rajtnál szuper hangulat volt, mindenki bíztatott, pörögtünk. Tudtam, hogy nem szabad elfutni az elejét, így kb. 200 méter után hagytam Fekit (Fekete Zsuzsa) előremenni, komótosan kocogtam. Tihanyból kiérve elkezdődött a hepehupa. Egy nagy lejtő, egy kis emelkedő. Már itt éreztem,hogy erőlködés felfutni, de tudtam, hogy meglesz a jutalom, a következő lejtő. De ahogy átfordult a terep, egyáltalán nem az  történt, amire számítottam, hanem egy gőzölgő katlanba jutottam. Ekkor már éreztem, hogy elszámítottam magam, erre a hőségre nem voltam felkészülve. Az Aszófő felé vezető úton utolért Józsa Laciék autója, benne Csabi, a csapattársam. Gyorsan megszületett a döntés: váltson le az első ponton. Magamat még kínoztam volna talán, de a csapattal nem szerettem volna kiszúrni és jó nagy hátrány felhalmozni nekik már a legelején. Aszófőn elindult Csabi,mi pedig követtük autóval. A terep tényleg gyönyörű, fájt a szívem, hogy kiszálltam,de nagyon jó volt látni ahogy Csabi sorra előz vissza mindenkit. Vászolyban, ahol Krstan leváltotta, pedig még meg is köszönte,hogy futhatott itt és most.:)

Másnap nagy örömmel hallottam,hogy a csapat szinte terv szerint fejezte be a versenyt és szuperül érezték magukat! „

Hamarosak folytatjuk Krstan etapjával!

 


Szólj hozzá!

Címkék: hőség ultrafutás váltó suhanj Balaton Ultrabalaton 212km

Vörös Miklós: Három tétel az Ultrabalatonról

P.D.R. » 2012.07.05. 22:31

A SUHANJ! Alapítvány 19 csapattal, több, mint 160 futóval vett részt az idei Ultrabalatonon. Az élménybeszámolók folyamatosan érkeznek, elsőként a Suhanó Szociológusok csapatából Vörös Miklós senior önkéntesünk osztja meg az élményeit, tapasztalatait, tanulságait. 

Első tétel: magabiztosság

Csaklazán_k.jpg

Fotó: Hortobágyi Gyula

A Suhanó Szociológusok csapata csupa tapasztalt futóból áll, akik közül többen képesek 1:30 körüli félmaratoni eredményre és könnyen hozzák a 4:40-es tempót 1015 kilométeres távokon. Igyekeztünk összerázó és szintfelmérő edzéseket is tartani: szerda esténként gyorsító edzéseket tartottunk, vasárnap délelőttönként pedig hosszú lassú futásokra mentünk. Volt tehát rendszer a felkészülésben, bár világos, hogy nem biztosítottuk túl magunkat, mert úgy éreztük, hogy simán megcsináljuk – csak az volt a kérdés, milyen gyorsan.

Magasra tettük a lécet: meg akartuk mutatni, hogy a könyvmolyok szárnyalhatnak is és a bölcsészek villámlábúak is lehetnek – és azt terveztük, hogy bőven 18 órán belül tesszük meg a 212 kilométeres távot. Gábor összeállított egy okos Excel táblázatot, mellyel ki tudtuk számítani, hogy ki milyen átlagtempóban mekkora szakaszokat futva hogyan járul hozzá az összeredményhez. Logikusnak látszott, hogy közülünk a jelenlegi formája alapján leglassabb futja a legrövidebb össztávot és az emelkedős szakaszokat a csapat legfelkészültebb futóira bízzuk. Nekem pluszban még volt egy olyan titkos tervem, hogy 47. születésnapom előtt pár nappal négy szakaszon összesen 4647 kilométert fussak szombaton és vasárnap.

Ehhez képest Tihany felé menet az autóban beszélgetve többen is azt mondták, hogy izgulnak, mintha vizsgadrukkjuk lenne. Csodálkoztam: ennyi rutinnal? A várható hőség persze már több nappal korábban elbizonytalanított bennünket, szépen igazítgattunk a vállalt átlagtempón és a tervezett összidő is lassan kúszott felfelé az Excel táblában. Nagy okosan tanácsokat osztogattam, hogyan csökkenthetjük a hőség káros hatásait – mint utóbb kiderült, ezek közül a tanácsok közül pont én nem fogadtam meg a legalapvetőbbeket. Bár a futás előtt lezuhanyoztam a versenyközpontban, másfél órával a rajt előtt tejfölös-sajtos lángost ettem és elfelejtettem nedves fehér törülközőt vinni magammal, hogy a nyakamba terítsem.

 

Második tétel: Megborulás

Méglábon_k.jpg

Fotó: Csányi Anita

Az első szakaszt én vállaltam, mint az előző két évben is. Azt gondoltam, ez nem csak hagyomány, hanem azért is jó ötlet, mert jól ismerem a szakaszt Tihany és Pécsely között. A rajtnál mindenki fekete UB mezben volt kénytelen felsorakozni, ez a szervezők nagy baklövése volt. A csapat már elment a kocsival Pécselyre, én az utolsó sms-eket küldöztem, szépen beállítottam a stopperemet és az első sor jobb szélén – ideális promóciós helyzet – vártam a rajtot. Amikor nekivágtunk, sokan 50 méter után ledobták magukról a fekete mezt és fehérben futottak helyette. Én magamon hagytam nemcsak a fekete mezt, hanem a fekete baseball sapkámat is. Ez is meggondolatlan húzás volt. Hagytam viszont, hogy a gyors rajtolók elfussanak mellettem, abban bíztam, hogy a sok edzés majd felvisz az emelkedőkön és sokukat majd vissza fogom előzni.

Alig öt kilométer után, még Aszófő előtt, nagyon szomjas lettem. Itt ittam egy pohár izoitalt, meg talán egy kis vizet is, de nem volt elég. Az Aszófőről kivezető emelkedőn már éreztem, hogy szárad ki a szám, minden lélegzéskor meleg levegő áramlik be rajta és az orromon át nem jött elég oxigén. Kezdtem nagyon utálni a futást. Messze volt még a váltópont és a kanyarok száma is mintha megnőtt volna az emlékeimhez képest. Az út szélén sem volt árnyék és csak nem akart jönni Pécsely. Az utolsó, amire emlékszem, hogy a Pécselyre felvezető emelkedő alján futok, kiszáradt nyelvem a szájpadláshoz tapad, de visz a tapasztalt lábam előre.

Aztán egyszer csak, nagyon messziről, arra ébredtem, hogy fehér műanyag pohárból itatnak. A fűben fekszem és nem tudom megmozdítani sem a karomat, sem a lábamat. Teljesen elhagyott az erőm, de a gondolataim sem akartak összeállni. Bencét megismertem, ő itatott, és lassan derengeni kezdett, hogy egy futóversenyen vagyok. De hol? És hány óra van? És mi történt velem? Kezdtem rájönni arra, hogy nagy a baj, és nem tudtam eldönteni, mi lenne a jobb: visszaaludni és pihenni vagy akár erőltetni is, hogy ébren maradjak. Bencének is csak annyit tudtam mondani, hogy nagy a baj, mentőt kell hívni, ebből lehet, hogy nem tudok kijönni egymagam. Ő volt az egyetlen kapcsolatom az evilág felé, és köszönöm neki, hogy igyekezett vissza is kísérni az élők közé.

Hosszú idő telt el így, hogy vizet kortyolgattam és próbáltam felmérni a helyzetet. Szétnéztem magamon, az árok alján támaszkodtam a könyökömre, lucskos voltam a hűsítő öblítésektől, hangyák és pókok kezdtek el mászkálni rajtam. Mondtam magamnak: hogy ha ezek ilyen otthonosan járják be erőtlen lábaimat, akkor úgy érezhetik, hogy már az övék vagyok. Most akkor közeleg a vég, vagy kezdek magamhoz térni és egyre több részletet felismerni a külvilágból? Igen, ez még csak az első váltó volt, de késő lehet már – elrontottam mindent, fel kellett adnia a csapatnak? Nem, Tamás és Vagyim a következő két szakaszt futották, amíg én a motoros mentőre vártam.

Amikor a sürgősségi mentő elment, megijedtem, pedig csak annyi történt, hogy egy másik futó esetét komolyabbnak ítélték. Lassan felültem, megpróbáltam magam egyedül inni, nemigen ment még. A lábaim úgy lógtak, mint két zacskó. Eltűntek az izmaim. Gyűrött és ázott volt a bőröm. Ijesztő látvány lehettem. Előjött belőlem a hiúság, és csak lassan jutott el a tudatomig, hogy a hátizsákom velem van: akár át is öltözhetnék, ha tudnék. Megpróbáltam felállni, a többiek odaugrottak, de elsőre megálltam a lábamon. Csak aztán a kerítésnek kellett támaszkodnom. Ekkor mérte meg az odaérkező motoros mentő a vérnyomásom, nagyon alacsony, 60/100 volt. Amikor megbökte az ujjamat, hogy megmérje a vércukor szintemet, már ismét ültem a fűben, a hangyák között. A vércukor szintem alig volt kimutatható. Sürgősen cukrot kellett ennem, ami nagyon nem esett jól. Inkább izoitalt kértem.

De aztán megérkezett Gábor a kocsival, és végre elég erőt éreztem ahhoz, hogy beszálljak, bár eléggé összecsuklott pózban hagytak a hátsó ülésen. "De mi nem ezzel az autóval jöttünk," mondtam, erre Gábor adott egy zacskót, aminek Balatonfüredre érve nagy hasznát láttam. Legalább három, de inkább négy liter folyadék távozott belőlem, izo, víz, egyebek. Megérkeztünk Alsóörsre, Bence ismerősének nyaralójához, ahol kerestek nekem egy hűvös sarkot és ledőltem az ágyra. Gábor és Bence elmentek, hogy odaérjenek a váltáshoz Köveskálra, persze közel egy órát késtek miattam. Gond nélkül lezuhanyoztam és mindenféle más módon próbáltam megtisztulni. Kaptam a háziaktól teát és nekem is volt még másfél liter jeges teám. Ezek nagyon jól estek.

 

Harmadik tétel: feltámadás

Célbaérkez_k.jpg

Fotó: edzesonline

Próbáltam aludni, de jöttek az aggódó hívások, én is küldtem magamról életjeleket sms-ben, úgyhogy csak alig tudtam valamit szenderegni. Este tíz körül felerősödött a mozgolódás a házban, jöttek haza a strandról. Egyre inkább kezdtem terhesnek érezni magam, világos volt, hogy jobb, ha nem maradok az amúgy is túlzsúfolt házban. A fiúk este 10 körül már elhagyták Keszthelyt, onnét körülményes lett volna visszajönni értem. Az is eszembe jutott, hogy Tihanynál átmegyek Szántódra, de pont lekéstem volna az utolsó kompot. A vonat óriási kerülővel, Székesfehérváron át vitt volna Siófokra. Bence apjának autója a ház körül parkolt, de már mindenki evett, ivott, így érthető módon senki sem vállalta azt a két és fél órás kerülőt, hogy elvisz Szántódig és aztán visszamegy Alsóörsre.

Így aztán, nem egészen nyolc órával a kiszáradás és eszméletvesztés után, a Renault Twingóval magam indultam neki az útnak, egészen Balatonboglárig. Óvatosan haladtam, majd Balatonvilágosnál rátértem az alsó útra, ahol nézhettem, hogyan kínlódnak az egyéni futók a 150. kilométer magasságában. Fokozatosan kezdtem éhes lenni és kedvet kapni a futáshoz. Ez mind jó jel volt. Hiányzott a só, ezért megörültem, hogy a McDonalds még nyitva volt és ehettem két túlsózott sajtburgert. God bless junk food. A boglári váltóponton is ettem-ittam, majd átmentem Lellére, mert úgy beszéltük meg a fiúkkal, hogy tesztelésképpen ott bevállalhatok egy rövidebb szakaszt.

A négy és fél kilométeres, éjjel fél kettőkor kezdett futás alapvetően jól ment, kicsit magas pulzussal és a hetekkel korábban tervezettnél jóval lassabb, 5:14-es tempóval – de jó pár csapat váltóemberét megelőztem útközben. Jól esett, hogy hasznára voltam a csapatunknak és visszakéredzkedtem a 10,2 kilométeres Balatonakarattya–Balatonfűzfő szakaszra, ami eredetileg is nekem volt kiosztva. Akarattyán reggel hat előtt valamivel Vagyimot váltottam és pár száz méter után elértem idei 1000. kilométeremhez. Ez a futás is egyenletes volt, bár elég nehézkes, ami nem meglepő az előző délután átélt megterhelést követően. Egymás után előztem meg az egyéni futókat, akik közül már nagyon sokan csak sétáltak, és az 5–10 fős váltók hajnali futóit is egymás után hagytam le. Az 5:18-as átlagtempó sem volt rossz a körülményekhez képest.

A Suhanj! váltóponthoz érkeztem be, ahol a Suhanjosok fáradtabbnak tűntek, mint én. Jól esett az ital, a gyümölcs, de mentünk tovább. Még egy váltást bevállaltam, hiszen fokozatosan mindenkinek összejött már a 40 kilométer, engem kivéve. Az Alsóörs és Balatonfüred közötti két szakasz (összesen 10,6 km) azonban nagyon nem esett már jól. Negyed kilenc és fél tíz között küzdöttem magam végig a távon; Csopaknál két litert ittam és további két liter vizet öntöttem a fejemre, de a hűsítés sem számított, a Balatonfüred előtti emelkedőn elkezdődött a most már jól ismert szájkiszáradás. Nem futottam tovább, inkább sétáltam. A Tagore-sétányon azért belehúztam kicsit, Vagyim már várt, hogy válthasson.

Az utolsó szakaszt Tamás nagyon szépen futotta, 300 méterrel a cél előtt csatlakoztunk hozzá és öten, kézenfogva és kiáltozva, suhantunk át a célvonalon. Már ekkor tudtuk, hogy jövőre megint itt leszünk, de nem csak okosabban készülünk fel az Ultrabalatonra, hanem okosan tartjuk is magunkat az elővigyázatossági szabályokhoz. Különösen én.

Szólj hozzá!

Címkék: hőség ultrafutás Balaton Ultrabalaton Suhanó szociológusok VörösMiklós 212km

Balatonman váltó: Ferenci Marci fut. Álmából felkeltve is.

P.D.R. » 2012.07.02. 17:59

Összefoglaló az eddigiekről. A SUHANJ! Csapat első triatlonversenyén vett rész Balatonfüreden a Balatonman elnevezésű rendezvényen. Az egyéni indulók mellett több SUHANJ! váltó is összeállt, ebben a folytatásos történetben a Pásztory Dóra-Alvégi Lóci-Ferenci Marci trió történetét olvashatjátok.

Először én (Dóri) írtam meg a magamét, majd jött Lóci, most pedig itt van Marci köre. 

Álmomból felkeltve is

Lóci teker, ez alatt a Sun Cityben óriás fejszámolás, párhuzamosan indított stopperek, Sanyosz és a Kropkó család molesztálása a legfrissebb időkért. Henyélünk az árnyékban, hidratálunk, juhézunk az ismerősöknek, jelen vagyunk a bringás fordítóban. Peregnek a másodpercek és a pedálok, Lóci nagyon jó időt megy, nem kis bosszúságot okozva egy-két karbon-szörnyeteggel felszerelt vasember-jelöltnek: nem értik, hogy honnan jött ez a szőrös srác a vintage Pinarello-n és milyen cucc lehet abban a fura sufni-tuning jellegű képződményben a vázon (home-made szendvics – a szerk.).

Nemsokára én jövök. Lássuk csak, félmaraton, ezt ismerem, ilyet már csináltam, ilyen melegben is, akkor 2:01 lett, az áprilisi maraton elsője 2:08, PB 1:55 – hát valahol ekörül jó lenne most is. Arra persze nem gondolok, hogy az utóbbi időben a mentál-futást voltam kénytelen választani, a valódi helyett. Ja és persze maratonista vagyok – vagy mi – tehát egy FÉL meg se kottyanhat, álmomból felkeltve is megy. Kék sisak, fehér póló, eeeeez a Lóci…ja mégsem. Az idő közeledtével ezt kb. tizenötször játszottuk el a depó mellett D-vel. Egyszer csak tényleg érkezik, mosolyogva, mintha most jött volna a Balcsiból némi fürdőzés után. Kapom a csipet, előttem a másik váltó embere, elkap a csibész hév, meghúzom az elejét, próbálom nem kitörni a nyakam a görög falu dekoratív, de futásra alkalmatlan talaján.

A kijelölt pálya a füredi strand utáni jegenyés, egyik oldalán gyönyörű raktár-installációk, másikon a 71-es főút. Egy kör az 2,6 km vagy 1,9 vagy mennyi is – ezt úgy 4-5 forduló után sikerült tisztázni.marcibalatonman2.jpg

Egyetlen – hivatalos – frissítőpont félúton, üzemeltetői Pál Balázs és Nagy Péter (az UltraBalaton szervezői) és egy tucat igen kedves fiatal. Teljesen jól hangzik, mire odaérek, elhatározom, hogy stabil tempó, rendszeres frissítés, széles mosoly a siker kulcsa.

Az ideális körülmények az 570. méterig tartottak, ott ütött be a krach, elment valami – a mai napig nem tudom mi –, kezdődtek az aggódó-együttérző biztatások a sporttársaktól. Feladjam? Ez az, amit Suhanj!-osként még sosem tettem, ciki lenne most elkezdeni. Iszonyat messze még az első (!) fordító, valahogy elmászom odáig, közli a szpíker, hogy kategória második helyen vagyunk – ilyen nincs. Mielőtt összenyomott volna ez a kis extra csomag, nyargalva érkezik szinte a teljes Suhanj! brigád, tuti nekem van a legnagyobb szurkoló-táborom!

Jó vagyok, szépen futok, nem fáj. Biztos, ami biztos kialakul egy kisebb bázis a fordító után – locsolnak, itatnak, gyúrnak, biztatnak körről-körre. Jut eszembe körök: nyolcat kell menni, 2600 méteres a pokol tornáca, előtte utána 300 méter a megváltásig. Lehet, hogy tényleg rosszul néztem ki, mert D és Szedenik Kriszti inkább alkottak egy mobil-locsoló állomást, nagyjából mindig a legjobb pillanatokban értek oda.

marcibalatonman.jpg

Szóval így nézett ki a Balatonman-trilógia vége – Marci a pályán. Nyolc átkozott kör, ami nem sikerült volna soha, ha nincs velem a futókörön Robi-Iván, Péter-Zoli és még sok-sok ismerős futótárs: tőlük minden szembefutásnál, lekörözésnél jött a motiváló pacsi; a pálya mellett pedig: D, Lóci, Kriszti, Dóra, Marcsi, dr. Szilágyi Gida és a teljes Suhanj! team.

A végeredmény: 21,097 kilométer 2:50 alatt – viszonyításképpen 30 kilométeren a PB-m 2:55 J

Tanulság: a futás egy olyan dolog, aminek az emlékezete olyan, mint a nagyanyámé – folyamatosan frissíteni kell.

A Suhanj! meg egy olyan dolog, ami nélkül nagyon-nagyon sokkal kevesebb lennék.

A zárszót / összegzést, meghagyom D-nek – köszönöm a lehetőséget!

Mi is köszönjük a lehetőséget, szerettük az egészet. Jövőre, veletek, ugyanott! (Dóri)

suhanjtriobalatonman.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kerékpár futás félmaraton suhanj Balaton Balatonman Balatonfüred FerenciMarci

Balatonman váltó: a kerékpáros szerepében Alvégi Lóci!

P.D.R. » 2012.06.26. 20:31

Megtörtént a váltás, jön Lóci köre. Balatoman beszámoló, kerékpáros etap.

Szóval ott tartottunk, hogy a mezőny bezúdult a vízbe, mi pedig Marcival és Marcsival kifeküdtünk a napágyakba a rendes rajt előtti folyadékbevitelt elvégezni.

Fura érzés volt a várakozás, annak ellenére, hogy a pulzusom 50 körül tombolhatott, meglepő módon, 3-szor mentem el wc-re, 4-szer 5-ször fel- és levettem a biciklisisakomat, sőt még azt is kiagyaltam, hogy felleukoplasztozom az egyik szendvicsemet a bringára...

A bringáról: ő egy, a legszebb korban lévő (korai 20-as éveit taposó), talján szépség, amit Gombos Charlie barátomtól kaptam kölcsön a nagyatádi vasbaöntésemhez, illetve az arra való felkészüléshez.

Charlie-ról: júrósportos nevén Gombos Károlyról kicsit nekem is gugliznom kellett, hogy hűen prezentáljam eddigi sportolói karrierjének fontosabb eredményeit: silövő ob 1., tereptriatlon ob 1., korosztályos eb 1. továbbá tavaly Nagyatádon első(!) ironmanjén ment egy 10:20-at...szóval az ő Pinarellójával vártam Dórit a depóban.

Kicsit idegesen, mivel 40 percet ígért, és igazából nem nagyon fűlött a fogam az élmezőnnyel elkezdeni bringázni. Az nem tesz jót a morálnak, ha az elején mindenki csak elmegy melletted.

Megérkezik a férfi élmezőny. Hű ezek nagggyon kemények. Ha nagy leszek, én is ilyen kemény leszek. Gyakorlatilag sprintelnek a bringához. Majd megjön az üldöző boly, és rögtön utánuk a női élmezőny. Abszolút nem értem, hogy lehet ilyen gyorsan úszni, a Balaton nem erre való. Mindegy. MEGJÖN DÓRI!! Mi van?! Ez tuti nem 40 perc volt. Sebaj.

Az élmezőnnyel kapcsolatos érzéseim megalapozottnak bizonyulnak, hagynak el rendesen az emberek. Én bevallom nem akartam különösen tartalékolni, hiszen csak 90-et kell tekernem, de így is gyorsabbak. Majd megérkezem a táv egyharmadánál lévő 15 perc hosszú 8%-os emelkedőhöz. No itt nem volt apelláta, mindenki 1-1-be kapcsolt és tapostuk a pedált, itt már tényleg senki nem akart erősködni. Többen is említették előtte, hogy különösen keményre sikerült ez a pálya, de most tényleg látom: 6 kör ebből nagy szívás.

166088_482868331730667_569278467_n.jpg

A második körre nagyjából beáll a mezőny, csak oda-vissza előzgetjük egymást, a kommunikáció témája pedig jellemzően a szervező szűk családi köre. Békésen tekergetek 30-al egy ritkaságszámba menő sík szakaszon, amikor tekintélyt-parancsoló keréksurrogás közepette fénysebességgel lehagy minket két srác a Tour de France-ról. Bambán nézünk össze egyik bajtársammal: "Ezek most köröztek minket?!"

A kerékpáros forduló nagyon menő, Markocsán Sanyi kiabálja, hogy hajrá Lóci, sőt a harmadik körre már a Liza is felébredt. Nekimegyek utoljára is a Himalájának, mikor felérek kiabálok egyet, megeszek egy szendvicset, aztán nyomom a célig.

Hajrá Marci!

Alszom egyet.

locialszik.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: kerékpár triatlon suhanj Balatonman Balatonfüred Lóci

Balatonman, avagy az első triatlon versenyünk

P.D.R. » 2012.06.23. 20:20

Rájöttem mi a legnagyobb "gond" egy SUHANJ! poszt megalkotásával. A rengeteg impulzus és élmény egy-egy eseményen, amit mind-mind szeretné(n)k megosztani, aztán rájövünk, hogy terjedelmében egy regény első fejezeteként is megállná a helyét.

Szemléltetem a problémát. Most például írnék a Balatonman-ről, amely mindössze 24 óra krónikája és a következő storyalapok kínálkoznak:

-leutazás Hasta La Vista módra

- Iván szülinapi zsúrja osztálykirándulás hangulatban

- úúúúúúúúúsztam

- SUHANJ1 csapat

- SUHANJ! csapat, Simonyi háromoránbelülfutomamaratont és kőkeményironmanvagyok Balázs számomra értelmezhetetlen teljesítménye

Igyekszem emészhető mennyiségben összefoglalni az egészet, de fenntartom a jogot, hogy folytatásos történet lesz belőle.

1. Lejutás

Úgy alakult, hogy Márton egy másik Dórát választott az útra. Gyorsan castingolnom kellett két nagyon jó pasit, hogy visszavágjak azért, mert ő tisztességesen termeli a GDP-t, ezért később tud csak lejönni Füredre, amihez a világ legjobb Albérlőjét választja sofőrnek Rádonyi Dóra személyében. Így esett a választásom Fenyvesi Zolira és Ocelka Robira (meg úgy, hogy nekik is pont akkor volt alkalmas az indulás, mint nekem). Három körül indultunk a Nyugatiból és kb az első lámpánál elsütöttük a Hasta La Vistás poént, ami aztán Péternek is eszébe jutott, ebből született is egy poszt az Alapítvány Facebook oldalán. Aki még nem látta a filmet, nézze meg, jófajta viccesmókásbolondozós meg kicsit azért szomizós is. Az út tök vicces volt, Robival nagyon jót beszélgettünk, Zolival nagyon jót Magnumoztunk, én egész diszkréten hisztiztem csak a pesti dugóban és az autópályán sem volt semmi fennakadás, úgyhogy hipphopp landolt a Látássérült, a Kerekesszékes és a Végtaghiányos Dream Team, tetézve azzal, hogy a Nő vezetett.

magnum.JPG

2. Iván szülinapja

Iván, a csapatunk Szikla Szilárdja éppen a Balatonman-t megelőző napon, pénteken ünnepelte tökmindegymertnemlátszikrajtahányadik szülinapját. Ezt Kremmer Zoltán, az esemény hangja minden egyes alkalommal közölte is a nagyérdelművel, ahányszor meglátta Ivánt, úgyhogy egy percig sem tudta titkolni a nagy eseményt. A technikai értekezleten lehetőséget kaptunk egy rövid bemutatkozásra a színpadon, ahova Iván és én másztunk fel, így a szülinapi tapsvihar sem maradt el.

Ezután én elmentem bevásárolni a beígért exkluzív SUHANJ! tésztaparty kellékeit és Simonyi Úr szeretetcsomagjának egységeit. Nem kaptam felhatalmazást arra, hogy eláruljam a Simonyi Titkot, úgyhogy csak a Balatonman SUHANJ! csapat tagjai tudhatjátok mivel táplálkozik a mi kis házi Alienünk.

A Simonyi küldetést teljesítve leadtam a rendelést a Rádonyi-Ferenci rally párosnak,hogy iktassanak be egy boxutcázást a Bergmann cukrászdánál és tegyenek szert egy szülinapi tortára, illetve egy kettes és egy ötös számot ábrázoló gyertyára. Csak véletlen műve, hogy épp erre a két számra esett a választás.

Marcsi csúcszuper kis házat talált, amiben volt egy 4 ágyas lány szoba, és egy 2 ágyas fiú szoba, terasz, konyha, mindenféle. Remek kuktáimnak köszönhetően hipp-hopp elkészült a pestos-paradicsomos-bazsalikomos tészta, aminek Péter kiváltképp örült, mert a Sun Cityben tartott Pasta Party-n minden felkínált lehetőség hússal volt izesítve.

9-fél 10 körül kb mindenki összegyűlt a házikónkban, körbe ültük az asztalt, harcoltunk a szúnyogokkal, Zoli és én kicsit a fejfájással, Lóci a kerékpáros sisakkal, Péter meg kicsit velünk, mert a figyel- és fegyelmetlenség jeleit mutattuk. Persze csak viccből. Meg megszokásból.

Tíz körül előkerült a torta is, narancsos-trüffeles parfé fajta és 2 üveg pezsgő a SUHANJ! hivatalos Party Queenje, Szilágyi Judit révén.

ivanszuli.JPG

Szóval nálunk, suhanjéknál a nagy versenyek előestéje diszkrét mulatozással telik. Köszi Iván, hogy vagy nekünk és ilyen szuper időpontban születtél, remélem hagyomány lesz a Balatonmanes partyzás a tiszteletedre.

3. Úszás

Reggel 6 óra. HAAAT ÓRA. Reggel. 6. Éppen azt álmodtam, hogy a Szilágyi Judittal ellógjuk a szigetmonostori 6 órás SUHANJ! versenyt (tök komolyan ezt álmodtam), amikor elkezdett mozgolódni a szoba apraja nagyja. Ébresztő volt. Reggeli kimaradt, sosem tudtam úszás előtt enni, úgyhogy most is egy kávéval a gyomromban indultam neki a Kemping strandjának. Előtte persze prezentáltam a cápadressz felöltésének páratlan mutatványát, amikor is egy fürdőruha által a tomporom teljes terjedelme felkúszik a nyakamig, amíg a dressz szoros hátsó része átbukik a holtponton és előnyös testalkatúvá szorít össze.

Kicsit tartottam attól, hogy hideg lesz a víz és mindenki neoprénben indul, de ez a félelmem kb 6 óra 20 perckor  el is oszlott, mert már akkor meleg volt.

Kb fél 8-tól áldogáltunk a strandon és alig vártuk, hogy csobbanhassunk. Megérkezett Mariann is - aki a SUHANJ! 2 csapatát erősítette úszóként - férje és Dorka lányuk kíséretében (hogy teljes legyen a Dóri dömping). Lócival bedepóztunk, ami azért volt tök vicces, mert még egyikünk sem járt ilyen helyen, úgyhogy kicsit izgultunk, hogy felkészülésünkhöz méltóan profi módon tudjuk-e abszolválni a váltást. Jól megnéztem hol lesz Lóci harci paripája, ő pedig ígéretet tett, hogy nagyon fog integetni, ha meglátja a rózsaszín úszósapkámat.

Amúgy az úszósport és a triatlon kapcsolatához annyit, hogy mondtam anyukámnak, hogy nézzen ám a TV-ben (amiért 20 percet csúszott a rajt). Ehhez képest ez történt: "Nem láttalak Gyerek, mert mindenhol azok a búvárruhások voltak".

Szóval kb 8:20-kor elől elindultak a búvárruhások, Iván-Robi, Mariann és én pedig szépen besétáltunk a szélén, de aztán mindenki elkezdett futni, úgyhogy nem lehetett kibírni, hogy én ne fussak kicsit. Tiszta baywatchos volt. 

balatonmanrajt.jpg

Ezután kezdődött az első 300 méteres rosszaság. Fájt a karom, nehéznek éreztem a testem, a tempózást, idegesített, hogy minden második kartempónál előre kell néznem, hogy lesz-e láb az arcomban 10 mp múlva vagy sem. Nem láttam a bóját, szorított a szemüveg. Voltak olyan pillanatok, amikor azt hittem, hogy ebből vérciki célba érkezés lesz. A tempómat, a mezőnyben elfoglalt helyemet és a többiek pozicióját egyáltalán nem tudtam meghatározni. Mindig csak azt a 2-3 ember láttam, aki körülöttem úszott. Az első és a második bója között már javult a helyzet, addigra a mezőny is szétszakadt, úgyhogy volt, hogy 10 kartempót is tettem oldalsó levegővétellel. Egy zöld fürdőruhás lányt üldöztem végig, egy másik lányt meg többször is megrúgtam véletlenül, de mindig elnézést kértem tőle. Biztos hallotta.

A vége tök jó volt és hajrázni is próbáltam volna, de egyáltalán nem láttam merre kell úsznom, úgyhogy meg kellett állnom, levenni a szemüvegemet és megnézni hogy tulajdonképpen merre is igyekszem. Ez kb 200 méterrel a vége előtt volt, úgyhogy akikkel addig harcoltam, mind jól otthagytak, köztük a zöld ruhás lány is.

zoldruhas.jpg

Kifelé már nem volt olyan vicces a futás, mint befelé. Ezt még gyakorolnom kell. Igazából végig az járt a fejemben, hogy a Lóci már nagyon vár, úgyhogy sietnem kell, de futni, ahogy az esetek 80%-ban, most sem volt kedvem.

balatonmancél.jpg

Előzőleg úgy saccoltam, hogy 40 perc körül szeretnék úszni, ehhez képest 36:44 lett az időm, ami tök nagy boldogság felkészülés nélkül.

Mondjuk le kellett ülnöm utána, mert volt kb 10 másodperc, amikor úgy éreztem, hogy az elfogyasztott, jó néhány deci Balaton víz tragikus hirtelenséggel akar belőlem távozni. Végül mire Lóci kitolta a bringát a depóból, már összeszedtem magam és nagyon vártam a többieket. Mariann kb 10 perccel utána értem be és váltotta Marcsit, Ivánék pedig nem sokkal utána. Ők indultak is tovább a 90 km-es bringázásra.

Na mondtam én, hogy ez hosszú lesz, úgyhogy most pihenek kicsit és folytatom vagy átadom a szót Ferenci Mártonnak, aki szintén szeretné veletek megosztani élményeit, mert abból jutottak neki is dögivel. Csupa fény és csillogás.

Szólj hozzá!

Címkék: futás triatlon félmaraton suhanj Balaton Balatonman Balatonfüred Ironman

"Fontos és kék" - Marietta story 2/2.

P.D.R. » 2012.06.17. 21:20

Íme a várva várt folytatás! Marietta élménybeszámolója a Főgáz napról.

Eljött a szombat. Irány a Főgáz családi nap. Még ki sem szálltam a kocsiból már megláttam Beát ami egyből hatalmas mosolyt csalt az arcomra.

fogaznap1.jpg
Befelé menet Gergő szaladt utánunk. Megtaláltuk a SUHANJ! sátrat, Ivánt és Pétert aki eljátszotta, hogy széket szerel, Zolikát aki épp az akadálypálya tökéletesítésén munkálkodott, és persze a csini SUHANJ! lányokat. :)

fogaznap2.jpg

Ismét kezdett eluralkodni rajtam a kétségbeesés amikor felfogtam, hogy a füvön fog állni a pást és a napon fogunk vívni. De Gergő nyugtatott, hogy egyszer kibírjuk (persze ő, neki nem folyik le a sminke). Felállítottuk a pástot, közben megérkezett az Óriás, aki végre nem csak eljátszotta, hogy ért a székekhez, hanem rendbe is rakta azokat. Elkezdődött a "Fordul a kocka" elnevezésű program, ahol lehetett kosarazni az Óriással, kipróbálni milyen is székből kosarat dobni.

fogaznap3.jpg

Sajnos belőlük én nem sokat láttam, mert nem hagytam el a helyem. Zoli megmutatta az érdeklődőknek milyen kerekesszékben kikerülni az akadályokat, milyen keskeny helyen közlekedni stb.

fogaznap4.jpg
 fogaznap5.jpg

Belőlük sem láttam sokat. Ugyebár én nem terveztem vívást erre a napra, mondanom sem kell, hogy 10 órákor már a vívószékben ültem, és próbáltam legalább egy tust adni Gergőnek. Én hamar feladtam, meleg volt na...

Aztán jött Richie és Gyuri képviselni a paravívókat. Vívtunk egymással és az érdeklődőkkel. Akadtak azért páran akik felmerték venni a kesztyűt ellenünk. Amennyit bírtam én is vívtam, fájni fájt... de ez a szerelem köztem és a vívás között nem csorbulhat a csavarok miatt.

fogaznap6.jpg

 

Négy óra körül lett vége a programnak. Itt szeretném megjegyezni, hogy minden tiszteletem Gergőé, mivel egész nap vívó ruhában hihetetlen türelemmel és kedvességgel magyarázta minden érdeklődőnek, hogy hogyan tartjuk a fegyvert mi az egyenes szúrás és, hogy nyugodtan szúrjanak meg engem erővel mert úgysem fáj :).
Mikor megtudtam, hogy jön Bánki Noémi barátnőm elterveztem, hogy rá veszem vívjon velem, én élveztem remélem ő is.


Azért a program végénél mindenkin lehetett már érezni a fáradtságot és, hogy elég volt ennyi a napon. És ahogy közeledett a vég felmerült a kérdés: vajon a felszerelés, hogy jut vissza a helyére? Persze ez is megoldódott. Számomra nagyon kellemesre sikerült ez a nap, azt csináltam amit nagyon szeretek olyan emberekkel akiket szeretek. Mi is kell még? :)

fogaznap7.jpg
Hétfőre le lett szervezve ismét Szandra. Vasárnap elkezdtem érdeklődni, hogy van-e segítőkész férfi a pakoláshoz, de még hétfőn sem jelentkezett senki. Kiírtam még egyszer reggel, erre írt Géczy Katalin, hogy eljön, szóltam neki, hogy nem „női” munka, de jött! És elpakoltunk! Időben minden a helyén volt és még volt időnk egy kis beszélgetésre is, csak, hogy ismerkedjünk is, ha már együtt „dolgozunk” egy olyan ügyért amiért érdemes megtenni mindent ami tőlünk telik! Tőlem most ennyi. :)

Még egyszer köszönet: Turi Gergőnek a vívást, magyarázást, türelmet, Richienek és Gyurinak a vívást, Szandrának a szállítást, Katinak és Zolinak a gyors pakolást, Kaunitz Tamásnak a képeket és a SUHANJ!-nak, hogy ide tartozhatom!

Szólj hozzá!

"Fontos és kék" - Marietta story 2/1.

P.D.R. » 2012.06.15. 13:19

Molnár Marietta a SUHANJ! Alapítvány egyik első suhanca, az egyik legmeghatározóbb tagja a csapatnak. Első "emlékkönyv" bejegyzése a Főgáz napról illetve az azt megelőző szervezési nehézségekről szól. Folytatás történet, ne hagyjátok ki!

Először is pár mondat rólam és bekékülésemről.

Lassan két éve kerültem kapcsolatba a SUHANJ! Alapítvánnyal, a 2010-es Coca Cola női futógálán. Lehetséges, hogy egyszer megírom részletesen miért van rajtam állandóan a kék karkötő és honnan a "szerelem", de most nem erről szeretnék  írni.  Rólam annyit, hogy többnyire maximalista vagyok, de ezt a maximalizmust szeretem az utolsó utáni pillanatban kihozni magamból...amit többnyire hiszti és kétségbeesés követ. 
A legutóbbi SUHANJ!-os programomról szeretnék beszámolni, mert sokkal többet jelentett nekem mint eddig bármi.

Tehát Főgáz családi nap az első telefontól az utolsó pást elpakolásáig.

Egyik nap - jóval az esemény előtt- jött a telefonhívás Pétertől, hogy szerintem megoldható lenne-e egy vívó bemutató. Természetesen igent mondtam, mielőtt bármit végiggondoltam volna, miután letettem a telefont kezdtem el gondolkodni, hogy ez nem annyi, hogy oda viszünk 2 széket és szurkáljuk egymást. Megkérdeztem az edzőmtől, hogy elvihetem-e a felszereléseket a bemutatóra, amire egyből rábólintott. Ezzel mint aki jól végezte dolgát be is fejeztem a szervezést (hittem én).

Körülbelül egy hétre újra telefon a "Főnöktől", hogy akkor mehet-e a bemutató, "Persze minden rendben!" válasszal ezt is elintéztem. Ekkor már tudtam, hogy baj van, ugyanis napjaim nagy részét olyan fájdalommal töltöttem amit nem igazán tudok szavakkal leírni, ezt az okozta, hogy a hátamban lévő csavarok nem igazán vannak egyetértésben a szívemmel és eszemmel, azaz míg a szivem edzene az agyam tudja, hogy nem szabad, ezért a csavarok menekülnének belőlem, nyomva és szúrva izmaimat, csontjaimat és a bőrömet.

Szerintem aki valamelyik sport szerelmese az tudja, nem könnyű megállni, hogy mozogjon az ember, még ha csak egy "kicsit" is, és ez egy olyan embernél mint én aki nem csak egy sport, hanem a mozgás szerelmese igencsak negy lelki trauma. A lényeg: annyira fájt a hátam, hogy az ülés is nehézséget okozott, ami valljuk be egy kerekesszékesnél nem kis hátrány.

De vissza a szervezéshez. Kevesebb mint egy héttel a program napja előtt pont hívni akartam Pétert, hogy lemondjam a vívást, fájdalmamra hivatkozva hívott, hogy akkor "Ugye minden rendben?". Elmondtam mi történik velem és, hogy nem tudok vívni, egyből mondta, hogy semmi gond lemondja. Gondoltam ezt ennyivel letudtam. Eltelt körülbelül 5 perc és hívott, hogy van egy kis gond: lemondhatatlan, mivel meg van hirdetve...remek gondoltam! Őszinte leszek ennyire nem utált még szervezést és programot. De mivel fontos és kék...nem volt más választás.

Elmentem az edzőterembe kétségbeesve panaszkodni az edzőmnek, hogy vívóbemutató és nincs vívó. Erre elkapta nekem Osváth Richie Európa Bajnok vívót, hogy lenne szombaton egy bemutató, ami nem kötelező, de nagyon jó lenne ha eljönne. Gondolkodás nélkül mondott igent. (Egy probléma pipa) Javasolt az edzőm még egy srácot, Turi Gergőt, akivel szoktam párbajtőrözni és beszélgetni is, de valahogy nem éreztem azt, hogy elhívhatom egy ilyen programra, mivel ennyire nem vagyunk jóban. Főgáz nap előtt két nappal épp facebookon tettem a semmit amikor láttam, hogy fent van Gergő a cseten...gondoltam egy életem egy halálom...mi baj lehet.

Leírtam neki miről lenne szó, kicsit meg is lepődtem, hogy egyből igent mondott. (Két pipa) A nagy nap előtt tehát vívó van, felszerelés van. Hiányos pont volt még a szállítás, ekkor kezdődött a Facebookos szervezkedés, ami csütörtök este még sehol nam tartott. Péntek reggel megkaptam a telefonszámot, kivel is egyeztessek szállítás ügyben. Az első beszélgetés után kezdett alábbhagyni a hisztim, mivel Salamon Alexandra nagyon kedves volt, ő a neten kiírt "segítsen valaki a szállításban" felhívásunkra jelentkezett.

Még soha nem beszéltem vele, nem is tudtam ki ő, csak azt ami akkor a legfontosabb volt: segít! Péntek délután elmentem az edzőterembe összeszedegetni mit kell elvinnünk, amikor szembesültem azzal, hogy nincs szinte egy fiú sem aki majd segít nekünk pakolni (be kell látni magyarázni nagyon tudok, de ha arról van szó, hogy tegyek arrébb egy 30 kg-os pástot igencsak abbamarad a lelkesedésem). Kitettem ezért egy hirdetést a neten, hogy szükségem van egy férfira. Eltelt 5 perc mire hívott Gulyás Zoltán, hogy jön és segít. És jött és segített, időben mindenki és minden a helyén lett.

Gyakorlatilag nem hittem el, hogy amin pánikoltam egész nap az körülbelül 10 perc alatt oldódott meg. Ekkor lettem biztos abban, hogy jó lesz a szombati bemutató, és ezért az összefogásért megéri kicsit nyávogva és nagyon fájva is végigcsinálni. Mint aki jól végezte dolgát mentem rákészülni a szombatra. (Még annyit, hogy én úgy indultam, hogy nem vívok, de biztos ami biztos eltettem a ruháimat, fegyveremet)

Innen folytatjuk...

Szólj hozzá!

Ultrabalaton csapattalálkozó LasSUHANgyák módra

P.D.R. » 2012.06.10. 21:14

Berta Feri bemutatja a LasSUHangyák formációt, amely egyike az idei SUHANJ! csapatnak az Ultrabalatonon.

Mi is az az UB?

UltraBalaton!

És az?

Az,.. amikor egy csomó boldog ember körbefutja a Balatont.

Ne már! Tényleg?

Igen! 26 óra alatt kell teljesíteni, a távolsága 212km, lehet futni egyéniben és csapatban.

Június1-én a lasSU HANgyák csapata össze jött, hogy megbeszéljük a megbeszélnivalókat a versennyel kapcsolatban,…és mert szeretünk találkozni . Hogy miért csapat? Mert csapatban teljesíteni sokkal nehezebb, mint egyéniben. Egyéniben lefutják, és kész! De csapatban!!!... Az már döfi! Ez már komoly előkészítést, szervezést, nagyobb kihívást jelent, mert itt már 7+1 embert kell koordinálni!

Bemutatom a lasSU HANgyák csapatát, amely már az előző évi UB-n is nagy népszerűségre tett szert a tudásuk, és a szépségük alapján!

UBcsapat2011.jpg

Kiss Györgyi a csapatkapitányunk:

Györgyikének van a legnagyobb „futómúltja” közülünk, így méltán érdemelte ki a csapatkapitányi posztot. Csak akkor fut, ha zöldek a körmei! Ez elsőre ugyan megmosolyogtató, de észrevettétek, hogy mostanában a lányok csak akkor futnak versenyen  ha „gusztoskék”, vagy zöldek a körmeik? Jelezni kellene a versenyigazgatóságnak, hogy a lányok a rajtcsomagban már megkaphassák a színes körömlakkjaikat!

györgyiUB.jpg

Perlaki György

Gyuri egy fantasztikus bejelentéssel élt az est folyamán, amit alig merek leírni, annyira újszerű, és különleges. Hízókúrába kezdett, mindezt csak azért, hogy a futóversenyeken az energia utánpótlást a saját testéből tudja abszolválni, így ne veszítsen értékes másodperceket a frissítőpontokon. Ezt csak nagyon tudatosan, megfontoltan és előkészítve lehet csak elkövetni, folyamatos kontroll alatt. Jellemző a csapatszellemre, hogy ekkora áldozatvállalás láttán házigazdánktól (Julcsitól) egy emberként kértünk zsebkendőt, hogy zokoghassunk egymás vállán!

perlakigyuri.jpg

Homoki László

Laci a csendes futófenomén. Megbízható társ, és csapattag (ez mondjuk mindenkire elmondható!). A csapatunk, és sok más futóverseny hű fotósa. Képes hajnali 3-kor felkelni és elfutni valahová egy szép napfelkelte kedvéért. A táskájában mindig lapul a futótársak és barátok számára egy kis energia utánpótló: répatorta!

homokilaci.jpg

Móricz Judit

Judit szintén meglepetéssel élt az est folyamán. Elhozta Rozit, a csodakutyát. Rozi egy nagyon különleges kutyafajta: magyar vizsla. Judit hónapok óta pénzt, és időt nem sajnálva dresszírozza a kutyát arra, hogy ha a Kinizsi100 mintájára (télen: Iszinik 100-nak hívják), ha az UltraBalaton-t is télen megrendeznék (NotalaBartlu név alatt)akkor a Bakony hófödte  hágóira Rozi fogja a nyakában hozni nekünk a rumoshordót!

moriczjudit.jpg

Vékony Péter

A legambiciózusabb tagunk. A nemzetközi építész elismertség után most a futásra vetette szemét, hogy itt is „nagy” lehessen. Már most egy „atom” futó, van egy nagy skalpja: 1 azaz egy darab félmaratont (Vivicitta) úgy letolt mint a sicc! Megkérdeztük az óvodai dadusát is, és megerősített bennünket abban, hogy már kiskorában is nagyravágyó volt! Péterre nagy felelősség hárul, mert a régi UB-s tagunkat Szilágyi Pétert (a nemzetközi hírű edzésterv összeállító, zokni és táplálék kiegészítő szakértő) váltja a posztján.

vékonypéter.jpg

Szárföldi Julia

Julcsi már „régi bútordarab” a lasSU HANgyák csapatában. 2011-ben ő volt a navigátorunk, és az éjszakai biciklis kísérőnk az UB-n. Mostanában sok problémája van a térdével (régi sportsérülések), de szerintem a 2012-es UB-ra minden rendben lesz. Istenien csinálja a pizzát, és elvisel engem évek óta!

szárföldijulia.jpg

Takács Veronika (a +1 sportoló)

Hosszas keresgélések után találtunk Veronikára, aki egy tündéri kerekesszékes sportoló, és természetesen a SUHANJ! Csapat tagja (úgy mint mi is!). Azért is esett rá a választásunk, mert egyrészt szeretnénk megosztani vele a futás, a suhanás örömét a Balaton körül, másrészt az ELTE BTK japán szakára jár! Ha végre egyszer mernek az UB szervezői nagyot gondolni, és emellől a kis tócsa mellől akár Japánig is elfuthatunk, akkor Veronika nagyon jól fog jönni tolmácsként is, mert tudunk a japánoktól kérni néhány szelet zsíros kenyeret, amivel vissza is tudunk futni Magyarországra! Veronika viszont nem állt kötélnek elsőre, és különféle teljesíthetetlen kérései voltak a versennyel kapcsolatban: Minden kerekesszékkel tolt kilométer után 1,00 puszit kért. Ezt mi nagy nehezen a római jogra, és spec. sportjogokra hivatkozva lealkudtunk 0.98-ra. Ekkor a managere (egyben az Édesapja) már a tenyerünkbe csapott, és az együtt futás megköttetett, az UB történetében először kerekesszékes sportolóval!

takacsvera.jpg

És vagyok utoljára, de nem utolsónak  Berta Ferenc

De rólam nincs mit elmondani.

bertaferi.jpg

 

Annyit azért még megjegyeznék, hogy nagy hangsúlyt fektet a csapat az utánpótlásra (hiszen a lasSU HANgyák nevet 10-15 év múlva a SUHANJ! Alapítványon belül nekik kell majd továbbvinni. A megbeszélésen így részt vett: Vékony Péter két kisgyereke: Vilma és Vince, És az én lányaim: Hanna és Luca.

Így összességben megállapítható, hogy az est nagyon jól sikerült, mindannyian biztosak vagyunk a csapatunk sikerében! (15-en vettünk rész a megbeszélésen +1 kutya.) 

UB találkozó.JPG

 

Szólj hozzá!

Akinek több családja van… 2/2.

P.D.R. » 2012.06.05. 22:10

 

Szilvágyi Gere második félmaratonjának története...

Aki lemaradt volna az elsőről, az megtalálja  ITT 

Ott hagytuk, abba, hogy az első félmaratonomat kevesebb mint két hónap elteltével rögvest követte is a második...

Mégpedig némileg hazai pályán, tekintve, hogy Keszthely igencsak közel áll a szívemhez.  Balatongyörökön, Keszthelytől néhány km-re van nyaralónk és gyerekkoromban minden nyarat Györökön töltöttem.

Őszintén szólva, erre kevesebbet készültem, mint az elsőre, mert a vállam a Vivicittá után elkezdett kicsit rendetlenkedni és pihentettem, úgyhogy ezúttal nem az időjárás aggasztott, hanem az, hogy vajon bírni fogja-e… de szerencsére a verseny előtti héten egy hosszabb edzés keretében próbra tettem és akkor úgy éreztem, rendben lesz.

Ezen a versenyen mivel a mezőny elől rajtoltunk, úgy éreztem nincs szükség mellém kísérőre, egyrészt azért mert nagyjából tudtam már, hogy mire számítsak, másrészt pedig azért mert tudtam, hogy nem fog kelleni folyamatosan az embereket kerülgetni! 10 perccel a nagy rajt előtt a többi handbike-ossal - köztük Óriással - és a SUHANJ!-os kerekesszékes illetve kísérő különítménnyel rajtoltunk.

keszthely rajt.jpg

A táv első fele egy pici emelkedőt leszámítva egy nagy lejtőből, aztán pedig egy hosszabb lankásabb szakaszból állt, amíg le nem értünk a Balaton partjára, ami összességében sík, néhol picit emelkedős, néhol picit lejtősebb terep volt. Itt el is érkezett az a pont, ahol bár frissítőpont éppen nem volt, mégis új erőre keltem, mikor megláttam Anyut, Aput és Tesómat a vasúti sínen állva, tapsolva, kiabálva!:) Gondoltam, hogy valahol fel fognak majd bukkanni meglepetésként, de ezen a szakaszon abszolút nem számítottam rá…ekkor még nevetni is volt erőm, mert ez még a táv elején volt… Egy fordítónak hála, kétszer is „találkoztunk”, másodszorra Tesóm szinte az árokban fekve fotózott:) Nagyok voltatok, köszönöm szépen! 

Aztán egy meglehetősen rossz burkolatú úton keresztül jutottunk ki a kesztelyi strandra, ezen a szakaszon nem voltam messze a borulástól sem, de végül sikerült ezt elkerülni! A strandon egy zsilip jelentett akadályt, amit a sétányról letérve a fűben kellett kikerülni, majd pedig a legnehezebb rész következett, vissza a Főtér irányába egy első ránézésre nem túlságosan hosszú, de annál meredekebb utcán keresztül! Egy lendületből nem is sikerült felmennem, kénytelen voltam az utca kétharmadánál pihenőt tartani, ahol a verseny elején mellém szegődő biciklis kísérő szervező srác - akinek sajnos a nevére nem emlékszem -  szóval ő adott erőt, hogy menni fog! Az emelkedőt leküzdve az első kör végén a célegyenes következett, a Fő téren, ahol óriási SUHANJ! Girls bíztatás és családi bíztatás közepette haladtam át a célon, majd következett a második kör!

Igazából mindkét körben a meredek utca volt a holtpont, amit mindkét körben csak egy rövid megálló beiktatásával tudtam teljesíteni. A célba érkezéskor viszont másodszor is olyan üdvrivalgás fogadott, ami tökéletesen feledtette azt, hogy előtte még levegőt alig kaptam felfelé a Balaton utcában. Felemelő érzés volt áthaladni úgy a célon, hogy pár méterrel a cél előtt megláttam a Suhanj! kékbe öltözött szurkolótábort kiegészülve a kis családommal.

Őszintén szólva ez a nap talán még az elsőt is felülmúlta azáltal, hogy a család is jelen volt, illetve, hogy ilyen fantasztikus drukkolásban volt részem. Ez előtt a nap előtt is tudtam, hogy fontos számomra az a bizonyos szó, hogy SUHANJ!, ezen a napon viszont az is biztossá vált, hogy lett egy új családom is, mégpedig a SUHANJ! Család. Köszönöm, hogy vagytok, köszönöm, hogy kaphatok tőletek és remélem, hogy úgy érzitek, időnként adok én is… ;)

keszthely csoport.jpg

Reszkess New York, i am commin’… J

Szólj hozzá!

Akinek több családja van…2/1

P.D.R. » 2012.06.01. 18:01

Szilvágyi "Gere" Gergő, a SUHANJ! Alapítvány félmaratonista suhancának bejegyzése az első suhanásról és az első félmaratonról. 

Az egész tavaly szeptemberben kezdődött, amikor Molnár Marietta barátosném elkezdett csábítani, hogy vegyek részt a SUHANJ! Alapítvány színeiben a 26. Nike Budapest Félmaraton-on.

Természetesen, nem a teljes távot kellett volna teljesítenem, hanem a csapat váltójában vehettem volna részt olyan távon, amit teljesíthetőnek gondolok! Ezt a tervet azonban egy kedves ismerősöm esküvője, részben keresztül húzta. Ez az esküvő ugyanis pont a verseny előtti napra esett… így hát ezen a versenyen bár versenyzőként nem vettem részt, de a SUHANJ! szurkolói pontján úgy gondolom tisztességgel kivettem a részem a csapat illetve minden félmaratont futó buzdításából.

Aztán valahol ott folytatódott, hogy Pásztory Dóri barátosném valami hirtelen ötlettől vezérelve egy majd mindenki számára közismert közösségi portálon futótársat keresett, egy októberi szerda estén! Mivel ezer éve nem találkoztunk és még kimozdulni is volt kedvem, írtam neki, hogy számíthat rám! Kellett hozzá egy kis szervezés, munkából haza a kocsiért, Dórit Árpád hídnál össze szed, majd pedig irány a REAC pálya, ahol már várt minket Dóri barátja, Lantos Andris, aki szintén eme felhívásra csatlakozott hozzánk! Szuper jó hangulatban köröztünk, amint arra számítottam is.J Mivel a handbike-ot sajnos nem tudtam kivinni, így kerekesszékben futottam Dóriékkal, kezdetben még egyedül, aztán felváltva rásegítettek, mert a salakos pálya elég hamar rengeteget kivett belőlem!

geredori.jpg

Ezzel a futással el is indult valami, aminek eredményeképpen, nem áprilisi tréfaként, április elsején a Telekom Vivicittá Városvédő Futás félmaratoni távjának indulói között találtam magam!

Persze ehhez azért az első edzést követően hozzátartozott az is, hogy idén januártól kezdve minden vasárnap reggel a Margitszigeten edzettem az addigra már hagyománnyá vált Suhanj!-os edzések keretén belül, ahol rendszerint jópár lelkes futni vágyó gyűlik össze és rója a köröket, függetlenül attól, hogy kerekesszékben ül, handbikeban, gyengén látó, vagy járó.

suhanjedzés.jpg

 

Szóval, Vivicittá…kezdeném egy kis időjárás jelentéssel: Budapest, orkán erejű szél, már napok óta, a verseny reggelén kb. 3-4 fok, gyengén felhős ég…nem éppen ideális előjelek,de ezzel igyekeztem aznap már nem foglalkozni! Épp elég volt, hogy előtte való napokban folyamatosan azon stresszeltem, hogy mekkora lesz a szél! Reggel jóval a verseny kezdete előtt ki kellett érkezni a szigetre, mert pár órával a rajt előtt már nem engedtek be autóval, így hát 8 óra környékén már ott fagyoskodtunk a Suhanj! sátornál!:)

Ahogy közeledett a rajt időpontja úgy kezdtem egyre jobban izgulni, bár ezt azért szokásomhoz híven igyekeztem leplezni! Szilágyi „Nyúl” Péter barátomnak jutott a feladat, hogy legyen a kísérőm életem első Félmaratonján.

gerepeti.jpg

Ezúton is hála és köszönet a támogatásért, amit közben nyújtott, a segítségért az előzéseknél a táv elején, és az utolsó erőtartalékaimat előbányászó biztatásért a táv végén a Margit hídra való felkapaszkodás közben.;) Ezek nélkül biztos vagyok benne, hogy nem sikerült volna és ezáltal szegényebb lennék egy olyan élménnyel, ami egész egyszerűen, szavakba nem önthető! Még most is borsózik a hátam, ahogy ezeket a sorokat írom, pedig eltelt már azóta majdnem pontosan két hónap!

A táv elején, mivel a mezőny végéről rajtoltunk, a rengeteg futó előzése okozta a legnagyobb gondot, ráadásul itt még a szűk utcákkal is meg kellett küzdeni. A Lánchídra való feljutás volt a következő akadály, majd egy kicsit könnyebb rész következett a pesti belvárosban, ami után a pesti alsó rakpartot vettük célba. A Parlament előtt elérkezett az első igaz holtpont azzal a bizonyos szembe széllel, amitől kezdetektől fogva féltem…aztán jött a végén a Margit híd, ahol annyira lelassultam, hogy néhányan meg is kérdezték, hogy segíthetnek-e de Péter még engem is megelőzve válaszolt nekik, hogy „köszi, de nem, mert egyedül fogja megcsinálni”

gerevivicitta.jpg

És így is lett! A Margit hidat leküzdve már csak be kellett gurulni a célig! Soha el nem felejtem azt a napot ez egészen biztos! Haza érkezve a lakás különböző pontjain „Éljen a futóbajnok! Éljen büszkeségünk,GereJ” feliratú transzparensek fogadtak, melyek közül egy most is az ajtómon van és még lesz is nagyon sokáig!:)

Aki ismer már, tudja rólam, hogy eléggé családcentrikus ember vagyok, rengeteget köszönhetek Szüleimnek, Testvéremnek és minden körülöttem lévő embernek, épp ezért különösen jól esett, hogy bár a versenyen nem tudtak jelen lenni, de pontosan tudtam, hogy nagyon drukkolnak és ezekkel a feliratokkal nagyon nagy örömöt szereztek.

 Az elsőt kevesebb mint két hónap elteltével rögvest követte is a második!

Folyt. köv.

Szólj hozzá!

Címkék: edzés félmaraton vivicittá suhanj Gere suhanj alapitvany

K-100, ahogy Berta Feri látta

P.D.R. » 2012.05.28. 20:26

Berta  Feri a SUHANJ! Alapítvány senior önkéntesének élménybeszámolója a Kinizsi 100 Teljesítménytúráról!

Az elmúlt hétvégén újra megmérettettem, és felsőbb osztályba léphettem.

Május 19-20-án újabb K100-as (Kinizsi 100) teljesítménytúrán vettem részt, most már barátok társaságában, és 2011 után másodszor. A távolság, mint évtizedek óta mindig: 100km, a magasságkülönbség, amit le kell győzni 2930m, maximális szintidő 24 óra.

Érdekes módon idén nem tartottam a 100km-től. A téli és tavaszi alapozó futások jól sikerültek, fizikailag és mentálisan felkészültnek éreztem magam. Az útvonal vezetésére még az elmúlt évből emlékeztem, és biztonságot adott az is, hogy barátokkal együtt vágtam neki (A SUHANJ! Alapítványból jól ismert Fekete Zsuzsa, Vörös Miklós, Vékony Péter társaságában. Mindannyian tapasztalt futók).

SUHANJ!: 2012 05 20 K100 2x 013

Az időjárás jelentés jó időt jósolt. Mint kiderült az idő nagyon is jó lett, nappal izzasztó 25-26 fok, éjszaka kellemesen hűvös, de végig csapadékmentes. Az erdőkben hihetetlen szárazság volt. A túrázók néha bántóan felverték az út porát, narancssárga jelzésű szilikózis veszély volt! Mivel teljesítménytúráról beszélünk, így az idő nem volt érdekes, mindössze a „teljesítette-nemteljesítette” kategória létezett, ezért mindent megtettünk, hogy a legvidámabban teljen az idő.

Az ellenőrző és depó helyeken mindig kielégítően tudtunk enni, inni. (Csak érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy a túra alatt 10,5 liter folyadékot ittam, de végeredményként 3kg-ot fogytam!) Az örömben némi üröm volt, hogy 70-80km megtétele után már mindenkinél jelentkeztek az első vízhólyagok. A szervezésben voltak problémák, de üdítően új és jó dolgok is kompenzálták a hiányosságokat.

Mivel másodszor tettem meg ezt az utat az újabb K100-hoz lehet, hogy már kevés lesz 2013-ban a motiváció. Úgy gondolom, hogy inkább a terepfutás (T50, Csúcsfutás, Mátrabérc,…), és utcai futások felé fordulok. Idei terveim között szerepel még az UltraBalaton futás (212km), jó néhány hazai maraton és félmaraton -természetesen a SUHANJ! Alapítvány színeiben-, de kacsintgatok már 2013 felé is: rajtszámot szereztem a jövő évi Bécsi Maratonra,…szóval gazdag még a futható paletta. A Kinizsi 100-t megszerettem, jó embert próbáló kihívásnak tekintettem, és mindig jó érzéssel fogok gondolni rá.

SUHANJ!: 2012 05 20 K100 2x 056

 

További képek ITT!

Szólj hozzá!

Címkék: teljesítménytúra suhanj K-100 Berta Feri

Blog, csajok, satöbbi

P.D.R. » 2012.05.22. 22:47

Hello Bloggerek!

Sok szeretettel köszöntök mindenkit a SUHANJ! Alapítvány egyáltalán nem titkos naplójában, ahol szépen lassan összegyűjtjük a mi kis csapatunk történeteit, megosztjuk (egy)mással az élményeinket és remélhetőleg saját ciánkék felhőben úszó storyainkat olvasva mások is kedvet kapnak hozzánk és csatlakoznak a csapathoz.

El is kezdem a mesélést, méghozzá a vasárnapi Coca Cola női futógálával.

Sajnos futni még mindig nem szeretek, de azért igyekszem ez ellen tenni, úgyhogy folyamatosan járok ki a Margitszigetre bandázni futni. Próbálom a heti 3 alkalmat beépíteni az életembe, ami az elmúlt időszakban sikerült is, úgyhogy attól nem féltem, hogy a 7.5 km-es táv teljesítésével gondom lesz.

Izgulni viszont izgultam, mert még sosem indultam SUHANJ! csapatban futóversenyen. Kb 1 hónapja futottunk egyet a Színésznővel és a Mártonnal az Óbudai Futófesztiválon, de az egyrészt nem csapatos indulás volt, másrészt nagyon rosszul esett, úgyhogy arra nem szívesen emlékszem vissza (itt kell megjegyeznem, hogy a verseny maga nagyon cuki volt, úgyhogy a hiba a mi készülékünkben volt).

Leginkább azon izgultam, hogy Adámi Zsani hogy fog célba érni. A TEDxYouth-os előadásunk óta készülünk arra, hogy valamikor együtt indulunk egy futóversenyen, de eddig várni kellett erre az eseményre.

Féltem, hogy tudom-e tolni, tartok-e ott, hogy a saját nyomorúságomon légzés- és futótechnikámon kívül tudok-e másra is koncentrálni. Nem visz-e el a versenyhelyzet és nem akarok-e egyszercsak mindenkit leelőzni, aki látótávolságon belül van?

A Színésznő is izgult, de ő inkább a közönség miatt. Érthető, ritkán fordul vele elő, hogy figyelik az „előadását” majd utána megtapsolják.

Abban maradtunk, hogy megpróbáljuk ketten tolni Zsanit, nekem ugyanis nagyon kényelmetlen és nem is biztonságos, ha egyedül tolom.

IMG_3077kicsi.jpg

Szólj hozzá!

Kisfilm a 27. Telekom Vivicittáról

Suhanj! » 2012.04.10. 11:17

 

A Vivicittán először használtunk GoPro kamerákat, így ebben a klipben speciális képeket is láthattok a mezőnyből, kerekesszékeseink és futóink szemszögéből.

 

Kisfilmjeinket önkéntes munkával készíti: The Speak Easy Project. Köszönet érte!

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: futás kerekesszék félmaraton vivicittá suhanj suhanj alapitvany handbike