SUHANJ!

A SUHANJ! Alapítvány közhasznú szervezet, melynek célja megosztani a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. Részletes információk munkánkról, önkéntesség, támogatás: www.suhanj.hu

CSATLAKOZZ!

Blog, csajok, satöbbi

P.D.R. » 2012.05.22. 22:47

Hello Bloggerek!

Sok szeretettel köszöntök mindenkit a SUHANJ! Alapítvány egyáltalán nem titkos naplójában, ahol szépen lassan összegyűjtjük a mi kis csapatunk történeteit, megosztjuk (egy)mással az élményeinket és remélhetőleg saját ciánkék felhőben úszó storyainkat olvasva mások is kedvet kapnak hozzánk és csatlakoznak a csapathoz.

El is kezdem a mesélést, méghozzá a vasárnapi Coca Cola női futógálával.

Sajnos futni még mindig nem szeretek, de azért igyekszem ez ellen tenni, úgyhogy folyamatosan járok ki a Margitszigetre bandázni futni. Próbálom a heti 3 alkalmat beépíteni az életembe, ami az elmúlt időszakban sikerült is, úgyhogy attól nem féltem, hogy a 7.5 km-es táv teljesítésével gondom lesz.

Izgulni viszont izgultam, mert még sosem indultam SUHANJ! csapatban futóversenyen. Kb 1 hónapja futottunk egyet a Színésznővel és a Mártonnal az Óbudai Futófesztiválon, de az egyrészt nem csapatos indulás volt, másrészt nagyon rosszul esett, úgyhogy arra nem szívesen emlékszem vissza (itt kell megjegyeznem, hogy a verseny maga nagyon cuki volt, úgyhogy a hiba a mi készülékünkben volt).

Leginkább azon izgultam, hogy Adámi Zsani hogy fog célba érni. A TEDxYouth-os előadásunk óta készülünk arra, hogy valamikor együtt indulunk egy futóversenyen, de eddig várni kellett erre az eseményre.

Féltem, hogy tudom-e tolni, tartok-e ott, hogy a saját nyomorúságomon légzés- és futótechnikámon kívül tudok-e másra is koncentrálni. Nem visz-e el a versenyhelyzet és nem akarok-e egyszercsak mindenkit leelőzni, aki látótávolságon belül van?

A Színésznő is izgult, de ő inkább a közönség miatt. Érthető, ritkán fordul vele elő, hogy figyelik az „előadását” majd utána megtapsolják.

Abban maradtunk, hogy megpróbáljuk ketten tolni Zsanit, nekem ugyanis nagyon kényelmetlen és nem is biztonságos, ha egyedül tolom.

IMG_3077kicsi.jpg

Az első 500 méteren kiderült, hogy ez nem működőképes felállás, ugyanis a Színésznő bal kézzel fogta a kocsit, amivel egyáltalán nem érzékelte az irányváltásokat, úgyhogy Zsanival kórusban navigáltuk a roppant egyszerű, de pánikszerűen felhangzó „Jobbraaa! Jobbraaaa!” „Balraaaa! Balraaaa!” felkiáltásokkal, amire a Színésznő általában egy akkurátus "Áááááá!"-val reagált, amelyet Kaunitz Tamásnak sikerült is megörökítenie. Íme:

560226_395541837154323_126250204083489_1089497_928395583_n.jpg

Az első kanyarnál meguntuk, úgyhogy ott feladtuk a közös tolás gondolatát. Hozzánk csapódott Géczy Andi, aki a Palatinus vége környékén leváltotta a Színésznőt. Majd megindult egy olyan őrült tempóban, hogy alig bírtam utolérni és szólni neki, hogy ez így nem lesz jó, mert se a Színésznő, se én nem tudunk ilyen tempót futni 500 méternél hosszabb távon, úgyhogy ha Zsanival nem édeskettesben akarják teljesíteni a hátralévő 6-6,5 km-et, akkor kapcsoljanak vissza egyesbe.

Így is történt, viszont ez a rövid sprinttáv is elegendő volt ahhoz, hogy a nagyobb SUHANJ! bolytól leszakadjunk és egy gyorsabb tempót tartsunk hármasban.

Nem hazudtoltuk meg önmagunkat, végig csacsogtuk az egészet nagyjából a következő témákat érintve:

megelőzött-e már minket a 6 perces iramfutó csapat – 15%

elviselhetetlen dög meleg van, hol az árnyék – 20%

hol tűnik fel legközelebb Iván/Szilágyi Peti/Ulrik/Péter-Marci/Attila/meglepi szurkolók – 10 %

mikor lesz már vége - 40%

csúszik a kerekesszék fogantyúja – 5%

leizzadtuk-e már a sminkünket, hogy fogunk kinézni Eszter after képén- 10%

Ezen témák folyamatos keverésével csak úgy suhant az idő és Zsanit is csak egyszer borítottuk ki majdnem a székből, de megnyugtatott minket, hogy Ivánhoz képest hímes tojásként bánunk vele. „Ivánnal átmegyünk mindenen vagy százzal”.

A futás meglepően könnyen ment. Végül én nem toltam a széket, úgyhogy nekem maradt a társalkodó nő szerepe, beszéltem a csajokhoz, amikor éppen holtponton voltak.

Ez a futógála nekem ennek a rejtélynek a megfejtését hozta. Jobban esik a futás, ha nem a futásra figyelek, hanem valami teljesen másra. Tényleg egy szuper élményként maradt meg ez a 7.5 km pedig önmagunkhoz képest gyors tempót diktáltunk, sokkal melegebb volt, mint amit én jól viselek és végül hármasban maradtunk, nem a nagy csapattal értünk célba.

Andi és a Színésznő igazi hősök voltak, ömlött róluk a víz, a Színésznőnek még a talpa is fájt, de semmivel nem törődtek, csak, hogy Zsani célba érjen.

anditrisa.jpg

Még kellene írnom Sziszka virágos szerkójáról, Marietta elképesztő győzelméről, a SUHANJ! kendő felkötésének számtalan lehetőségéről, a sok-sok bíztatásról, amit ismeretlen futóktól kaptunk, a fiúk szívmelengető lelkesítéséről és támogatásáról, az éremről, amire olyan jó szívvel fogok emlékezni, mint az első úszásban megnyert érmemre, a sok csajoskodásról, vicces fotózásról Eszterrel és még annyi mindenről.

Néhány órába annyi élmény és érzelem fér bele, amiből aztán hónapokig lehet táplálkozni suhanjkék hétköznapokon.

 (Képekért köszi Tomi!)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://suhanj.blog.hu/api/trackback/id/tr634532759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.