Azt hiszem ideje leírnom Nektek, ami régóta motoszkál Bennem...mondjuk futni jobban tudok, mint írni, meglátjuk...;-)...az afterparty emlékeivel most talán kicsit könnyebb...

A Nike FM előtti napon jöttem először önkénteskendi hozzátok, nem tudtam, milyen lesz, nem tudtam mit vállalok, de jól beszélek nyelveket, gondoltam, hátha hasznomat veszitek.
Az elmúlt években mindig támogattam valamilyen alapítványt, beteg, vagy hátrányos helyzetű gyerekeket, rászorulókat, de ez pusztán anyagiakra korlátozódott, önkéntesként soha nem vettem még részt egy alapítvány munkájában sem. 

Az a nap, a Nike FM előtt nagyon mély nyomokat hagyott bennem...borzasztóan klassz volt egy ilyen társaságban, mint amilyen a Suhanj! önkéntes csapata eltölteni egy délutánt, fantasztikus érzés volt látni, hogy az emberek mennyire nyitottak és segítőkészek, és Ulrikunk persze minderre még rátett egy lapáttal, hogy a nap még vidámabb legyen.

A lábaimat tönkre vágtam a 6 órás állással életem első FM-je előtt - így el is engedtem a kitűzött célt, nem számított már, egészen más számított...
(de biztosan nem véletlen, hogy aztán másnap az 1:55-ös álomidőmet mégiscsak megfutottam :-)

Jól esett, hogy mindannyian nagyon kedvesek és befogadóak voltatok, Andriska egy tündér.
Jó volt ott lenni, jó volt segíteni! Jó volt együtt lenni azokkal, akikért mindez történik!

Véletlenek márpedig nincsenek - akkor ott elindult velem egy pozitív hullám...csupa jó dolgok történnek velem azóta, amivel felvértezve szerettem volna még többet adni ennek a remek társaságnak!

A sérülésem és a SPAR 30 km elengedése gondolkodásra késztetett, egyértelmű volt, hogy a fölösleges időmet és energiámat valami olyanra használom, amivel (vissza)adhatok valamit. Nekik. Nektek.
Az eredményt vasárnap láthattátok...az érzést elmesélni nagyon nehéz...

Rentgeteg fejtörés, szervezés, tervezés, próbák, hajnali pom-pom gyártás...mindez titokban. Izgalmas hetek voltak ezek.
Vasárnap reggel összeállt a pom-pom csapat, hát jól néztünk ki :-) Szerintem.

fotó: Homoki László

Fantasztikus érzés volt nekem is és a lányomnak is egész nap Suhanj!-osként kitűnni a hömpölygő maratoni tömegből. És még fantasztikusabb érzés, hogy alig volt ember, aki nem tudta, hogy kiket/milyen ügyet képviselünk!!! Ez pedig a Ti kitartó munkátoknak köszönhető!
Ott lenni a lelátón és egységes kék csapatként szurkolni/bulizni az ismerősökért és ismeretlenekért...olyan adrenalin löket volt, ami eddig hiányzott az életemből.

fotó: Cserhalmi Pál

Az a hétvégi 24 óra érzelmileg - túlzás nélkül - az elmúlt évek egyik legszebb, legtartalmasabb 24 órája volt...Remélem, még sok ilyet élhetek át Veletek!

Le a kalappal a sátorban dolgozók előtt, fantasztikusak vagytok! (sajnos más elfoglaltság miatt most csak pár órát tudtam részt venni a verseny előtti önkéntes munkában, legközelebb jobban szervezem)
Köszönöm, hogy befogadtatok, köszönöm , hogy a hülyeségeimmel együtt elviseltek! :-)

UI: Suhanj! nélkül ezután sehova!
Azt láttátok, hogy Suhanj! karkötőben és kendőben ugrottam az első tandememet (sőt Ulrikot is magammal vittem, mint Suhanj! kelléket :-) de hogy legyen olyan fotóm, ami Szaszának soha nem lesz ;-), a következő ugráskor jövő szombaton viszem a Suhanj! babát a levegőbe, 4000 méterre is! :-)