Név: Simonyi Balázs
Életkor: 32
Mikor találkoztál először a SUHANJ!-al?
Gusztos Péter keresett meg, mert a New York Marathon kapcsán kellett neki pár infó valakitől, aki már futott ott. Stílszerűen egy szigetes kocogás során beszéltük meg mindezt, majd egyszercsak a 2010-es Budapest Maratonon találtam magam, ahol az ideális kocogóidőben (szakadó eső, 6 fok) egyéni rekord futása helyett inkább Suhanj!-os barátainkat toltam. Ráadásul egy héttel előtte olvastam egy interjút Szalai Tamással, aki sclerosis multiplexben szenved, és úgy zárult a cikk, hogy szeretne egyszer maratont futni. Nos, elég hamar sikerült, mert a Suhanj!-különítmény teljesítette a kívánságát. Akkor a célban készült a „legendás” marketingfotó, amin Perlaki Gyuri, Tamás és én beérünk mosolyogva.
Mi ragadott meg benne, amiért csatlakoztál a csapathoz?
A futást amúgy is szeretem profetikus tevékenységnek tartani, ahol kvázi misszióként hirdetem a mozgás örömét. És ha ezt egy csapatban, még feltűnőbben, vidáman, ráadásul tényleg egy jó ügyért – amit minduntalan próbálnak bagatellizálni, elmismásolni, szőnyeg alá söpörni azok a politikusok, megmondóemberek, akiket pont ennek támogatására neveztek ki – futva teheti meg az ember, az remek kombináció. Ráadásul legtöbbször én versenyzem, kevesebbet tolok vagy szervezek, tehát két lábon járó reklámfelületnek tekintem, aki a látványos futásokkal, fontos vagy figyelemfelkeltő versenyeken való részvétellel tudja szolgálni a kék-fehérek ügyét. Ilyen volt anno a Balaton Szupermaraton, a Vivicitta (legendás befutókép námbör tú), az UB páros " millió forintos futása" Gusztos Péterrel. De persze az is motiváló, hogy elképesztően heterogén a közeg, mindenféle-fajta foglalkozású, múltú, korú, sorsú emberrel hoz össze itt az élet verejték és könnyek között: valahogy kulturáltabbnak, őszintébbnek, és érdek nélkülibbnek érzem az effajta kapcsolatteremtést, mint egy állófogadáson. Ráadásul rám ihletően hat a közeg, egy vak futóról és kísérőjéről szóló filmtervet is kigondoltam már.
Mi volt a legnagyobb élmény, ami a SUHANJ!-nak köszönhető?
Egyértelműen az UltraBalaton idei egyéni futásakor a balatonfenyvesi találkozás Andriskával. Ezt itt hosszan megírtam a blogomon: http://nemaze.blog.hu/2012/07/06/hogyan_nem_lett_meg_az_ultrabalaton#c17362071
Miért ajánlanád másoknak, hogy csatlakozzanak a SUHANJ!-hoz?
A sok olyan futóalkalom, közös buliedzés miatt, ahol nem pusztán már csak magáért fut az ember, hanem másokért is. Ezt Balczó András így fogalmazza meg: „Én szerencsés versenyző voltam, mert ez a tágabb közösségi szükséglet egyre erősebben élt bennem. És ha győztem, akkor egyre nehezebben tudtam eldönteni, hogy most ki győzött: mármint a közösség-e, aki lélekben együtt futott velem, vagy én? Szóval, h ők győztek-e énáltalam, vagy én győztem-e őáltaluk? E nélkül az összefonódás, összetartozás, egymásrautaltság nélkül nincs az a bizonyos kegyelmi állapot, amelyben az emberből kimegy a félelem, a nyerésvágy, pontosabban a nyerésvágynak a görcse, és helyére megy egy derű, egy nyitottság, hogy az ember magához ölelne mindenkit, és megy minden mint a karikacsapás.”
