Molnár Marietta a SUHANJ! Alapítvány egyik első suhanca, az egyik legmeghatározóbb tagja a csapatnak. Első "emlékkönyv" bejegyzése a Főgáz napról illetve az azt megelőző szervezési nehézségekről szól. Folytatás történet, ne hagyjátok ki!
Először is pár mondat rólam és bekékülésemről.
Lassan két éve kerültem kapcsolatba a SUHANJ! Alapítvánnyal, a 2010-es Coca Cola női futógálán. Lehetséges, hogy egyszer megírom részletesen miért van rajtam állandóan a kék karkötő és honnan a "szerelem", de most nem erről szeretnék írni. Rólam annyit, hogy többnyire maximalista vagyok, de ezt a maximalizmust szeretem az utolsó utáni pillanatban kihozni magamból...amit többnyire hiszti és kétségbeesés követ.
A legutóbbi SUHANJ!-os programomról szeretnék beszámolni, mert sokkal többet jelentett nekem mint eddig bármi.
Tehát Főgáz családi nap az első telefontól az utolsó pást elpakolásáig.
Egyik nap - jóval az esemény előtt- jött a telefonhívás Pétertől, hogy szerintem megoldható lenne-e egy vívó bemutató. Természetesen igent mondtam, mielőtt bármit végiggondoltam volna, miután letettem a telefont kezdtem el gondolkodni, hogy ez nem annyi, hogy oda viszünk 2 széket és szurkáljuk egymást. Megkérdeztem az edzőmtől, hogy elvihetem-e a felszereléseket a bemutatóra, amire egyből rábólintott. Ezzel mint aki jól végezte dolgát be is fejeztem a szervezést (hittem én).
Körülbelül egy hétre újra telefon a "Főnöktől", hogy akkor mehet-e a bemutató, "Persze minden rendben!" válasszal ezt is elintéztem. Ekkor már tudtam, hogy baj van, ugyanis napjaim nagy részét olyan fájdalommal töltöttem amit nem igazán tudok szavakkal leírni, ezt az okozta, hogy a hátamban lévő csavarok nem igazán vannak egyetértésben a szívemmel és eszemmel, azaz míg a szivem edzene az agyam tudja, hogy nem szabad, ezért a csavarok menekülnének belőlem, nyomva és szúrva izmaimat, csontjaimat és a bőrömet.
Szerintem aki valamelyik sport szerelmese az tudja, nem könnyű megállni, hogy mozogjon az ember, még ha csak egy "kicsit" is, és ez egy olyan embernél mint én aki nem csak egy sport, hanem a mozgás szerelmese igencsak negy lelki trauma. A lényeg: annyira fájt a hátam, hogy az ülés is nehézséget okozott, ami valljuk be egy kerekesszékesnél nem kis hátrány.
De vissza a szervezéshez. Kevesebb mint egy héttel a program napja előtt pont hívni akartam Pétert, hogy lemondjam a vívást, fájdalmamra hivatkozva hívott, hogy akkor "Ugye minden rendben?". Elmondtam mi történik velem és, hogy nem tudok vívni, egyből mondta, hogy semmi gond lemondja. Gondoltam ezt ennyivel letudtam. Eltelt körülbelül 5 perc és hívott, hogy van egy kis gond: lemondhatatlan, mivel meg van hirdetve...remek gondoltam! Őszinte leszek ennyire nem utált még szervezést és programot. De mivel fontos és kék...nem volt más választás.
Elmentem az edzőterembe kétségbeesve panaszkodni az edzőmnek, hogy vívóbemutató és nincs vívó. Erre elkapta nekem Osváth Richie Európa Bajnok vívót, hogy lenne szombaton egy bemutató, ami nem kötelező, de nagyon jó lenne ha eljönne. Gondolkodás nélkül mondott igent. (Egy probléma pipa) Javasolt az edzőm még egy srácot, Turi Gergőt, akivel szoktam párbajtőrözni és beszélgetni is, de valahogy nem éreztem azt, hogy elhívhatom egy ilyen programra, mivel ennyire nem vagyunk jóban. Főgáz nap előtt két nappal épp facebookon tettem a semmit amikor láttam, hogy fent van Gergő a cseten...gondoltam egy életem egy halálom...mi baj lehet.
Leírtam neki miről lenne szó, kicsit meg is lepődtem, hogy egyből igent mondott. (Két pipa) A nagy nap előtt tehát vívó van, felszerelés van. Hiányos pont volt még a szállítás, ekkor kezdődött a Facebookos szervezkedés, ami csütörtök este még sehol nam tartott. Péntek reggel megkaptam a telefonszámot, kivel is egyeztessek szállítás ügyben. Az első beszélgetés után kezdett alábbhagyni a hisztim, mivel Salamon Alexandra nagyon kedves volt, ő a neten kiírt "segítsen valaki a szállításban" felhívásunkra jelentkezett.
Még soha nem beszéltem vele, nem is tudtam ki ő, csak azt ami akkor a legfontosabb volt: segít! Péntek délután elmentem az edzőterembe összeszedegetni mit kell elvinnünk, amikor szembesültem azzal, hogy nincs szinte egy fiú sem aki majd segít nekünk pakolni (be kell látni magyarázni nagyon tudok, de ha arról van szó, hogy tegyek arrébb egy 30 kg-os pástot igencsak abbamarad a lelkesedésem). Kitettem ezért egy hirdetést a neten, hogy szükségem van egy férfira. Eltelt 5 perc mire hívott Gulyás Zoltán, hogy jön és segít. És jött és segített, időben mindenki és minden a helyén lett.
Gyakorlatilag nem hittem el, hogy amin pánikoltam egész nap az körülbelül 10 perc alatt oldódott meg. Ekkor lettem biztos abban, hogy jó lesz a szombati bemutató, és ezért az összefogásért megéri kicsit nyávogva és nagyon fájva is végigcsinálni. Mint aki jól végezte dolgát mentem rákészülni a szombatra. (Még annyit, hogy én úgy indultam, hogy nem vívok, de biztos ami biztos eltettem a ruháimat, fegyveremet)
Innen folytatjuk...
