Spar Maraton szurkolói szemmel

A Suhanj! csapatról először dunakeszi futótársamtól, Attila Schwartz-Nagy hallottam május végén. A közreműködésével nagyon gyorsan beszereztem egy Suhanj! mezt és a gödi Fétis Terepfutáson már az Walter Ulrik által sokat emlegetett kék páncélban indultam el Géczy Andi oldalán (ő is új szerzemény volt). 

Az első önkénteskedésem alkalmával Péter ad hoc interjú közben rákérdezett az indíttatásra. A szüleimtől gyerekkoromban mindig azt láttam, hogy ott segítenek ahol és ahogyan tudnak, még akkor is, ha ez a saját pénzük, energiájuk és idejük rovására megy. Mindezt azért, hogy a segítő szándékuk jó érzéssel töltse el őket. A második ok teljesen evidens. Az értelmi és mozgássérült emberek életének árnyoldalait közvetve a saját bőrömön is tapasztalom, tekintve, hogy van egy 6 éves értelmi sérült, autista kisfiam. Ezért is találom fantasztikusnak azt a célt, amiért az alapítvány tevékenykedik. Hogy mindent megtesztek azért, hogy egy-egy versenyen és úgy általában ezek a fiúk és lányok a társadalom fontos és meghatározó tagjának és boldognak érezzék magukat. És végül de nem utolsó sorban a harmadik inspiráció elem a futás, amit lassan 8 hónapja űzök és teljesen megváltoztatta (a családom szerint felforgatta) az életemet. 

A fent említett versenyre nem neveztem, de mindenképpen részese szerettem volna lenni valamilyen módon. Cöge agyából pattant ki az az őrült ötlet, hogy legyünk pom-pom lányok. Lázas készülődésünknek Ti is láthattátok a végeredményét: két anyuka és három kislány Suhanj!-os egyen-szerkóban, krepp papírból készített pom-pomokkal és a kislányok által kitalált koreográfiával. A csapatfotózáson már éreztem, hogy a hangulat kezd a tetőfokára hágni. A Bátor Táborosok sportszerű üdvözlését mi is viszonoztuk, majd elindultunk a Rajthoz, ahol - kicsit sajogó szívvel és lábakkal - biztattuk kék-fehér futótársainkat. 

A cél előtt 50 méterrel elhelyezett Suhanj! lelátón többször is átéltem a katarzist. Azon kívül, hogy látszólag úgy tűnt, nagyon jól elszórakoztatjuk magunkat, állandó interaktivitásban voltunk a befutókkal. A képek is tanúsítják, hogy feszülten figyeltük a kanyart, mikor tűnik fel egy újabb Suhanj!-os. Fantasztikus érzés volt, hogy 42 illetve 30 km megtétele után észrevettek bennünket és széles vigyorral az arcukon integettek vissza.

Egyikük reakciója különösen megindított. Első maratonja alkalmából a srác Suhanj! kék pólóban szuper idejéről elfeledkezve hátat fordított a célnak, mikor észrevett bennünket és az utolsó pár métert így tette meg. 

Nevek említése nélkül: láttunk szuper pb-ket, voltak, akik kicsit meghaltak, de olyanok is, akiknek még volt erejük az utolsó métereken sprintelni. A célba érve sokan felemelték a kezüket az ég felé, akiknek ez nem ment, próbálták betartani a “célfotón mosolygunk” szabályt. Mindenkinek őszintén gratulálok, aki legyűrte ezt a hatalmas távot. Felemelő és megható érzés volt a tanúja lenni a szuper teljesítményeiteknek testközelből.

A szoknya (ami Cöge szerint comb középig érő, de ezt szerintem bárki megcáfolja) már a szekrényben pihen, de kiadó a következő verseny SUHANJ! szurkolóinak. Szerintem szavazzuk meg Ulrikot, neki nagyon jól állt a pom-pom és a koreográfiánk is. :)