A SUHANJ!6 csapat Ultabalaton beszámolójának harmdik része következik, ezúttal a narrátor, Kata főszereplésével. Aki lemaradt volna, az a elejéről, az ITT elolvashatja a csapat történetét és Eszter ITT pedig Krstanét. Ott hagytuk abba, hogy Krstan második emberként célba ért..-
Na hát akkor jöjjön az én kis szakaszom.:)))
Kata
Iszonyatosan be voltam már sózva, amikor 19:10:20-kor elindultam a váltóhelyről. A dugókát már suhanva rángattam az ujjamra,és csak az lebegett a szemem előtt,hogy nyomjam,nyomjam! Ez a lelkesedés(legalábbis a testemnek) addig tartott,amíg ki nem értem a tűző napra…
BAMMMM! Mintha egy kályhába léptem volna. Éreztem,hogy lehet,hogy nem lesz meg a tervezett idő. Folyamatosan a fejemben zakatoltak a hangok: az egyik oldalon,hogy csináljam meg ezt a távot szépen nyugiban legyen meg, a másik a teljesítménykényszeres/orientált énem,hogy toljam amit csak lehet! Elvégre lesz vagy 3 óra pihenésem a következő futásig, ami ráadásul már sötétben lesz. Mire várjak?
Kb. 2-3 km-en keresztül tudtam nagy nehezen letuszkolni 5 perces ezrek alá a km-eket, aztán éreztem,hogy ez így nem lesz jó. Mit gondoltam,normális vagyok én?! Itt fogok fejre állni,ha nem veszek vissza. A pulzusom az egekben, a fejem meg lángol.
Mikor is megláttam Juci, tudtam,hogy ő kb. 25-6 km-t nyom, odavágódtam mellé,hogy akkor csatlakozom, kocogjunk együtt. Ám akkor hirtelen lassúnak éreztem az ő tempóját (elvégre 10 km-el többet futott mint én,és még volt neki..hova rohanjon?!) és elkezdtem megint tempósabbat diktálni.
Hepehupás volt a terep,bár nem olyan borzasztóan, de még ez sem esett jól. Ekkor már vízért üvöltött a testem! Fel tudtam venni egy futósrác ritmusát akit utolértem,együtt mentünk egy darabig,dumáltunk pár szót, ám ő egyszer megállt,mert fáj a térde(be is volt fáslizva). Otthagytam őt, aztán megláttam a csapatomat egy buszmegállóban ahogy integettek.
Üvölteni nem volt erőm,sem kedvem,csak mutogattam,hogy vizet,vizet. Anita rohant át a vizzel, Zsolt izoval. Anitától elkaptam,és úgy estem neki mint tót az anyjának… Rám is szólt,h köpd ki ne nyeld le! Ez meg is történt.:) Közben a srác utolért,és mentünk tovább.
Mondta,hogy a családja várta őt,de még vizet sem hoztak és mennyire dühös. 1-
Mentem előre és egyszer csak azt vettem észre,hogy megy lejjebb a nap, már nem égeti(annyira) a koponyám. Már „csak” a levegő nehéz, hát toljuk! Megláttam egy ismerős pólót előttem…egy futószoknyát….Encikém! Az én Drága Encim,akit kevés ideje ismerek,de imádok! Utolérem,közös röhögés,hogy nem vagyunk normálisak.:) Jön a bringása,ad neki vizet. Kérek-e? Naná, persze,hogy kérek! Itt szedik össze az elszenesedett botsáska(kösz apa)testem ha nem kapok.
Erőre kapok,indulás! Enci mondja, 9,5 km-nél vagyunk. MIVAN???? Úristen! Oké, még kicsit több mint egy szigetkör…Te jó ég! Hát én élvezem a futást! Miért várom a végét?! Folyt már mindenem a víz, az egész testem apró fekete bogarakkal volt tele és üldözött egy bögöly!! Te jó ég ennyire nem lehetek büdös?! Ilyenkor már a napszúrás-gondolataim vannak.
Aztán egy ismerős arc…kettő….Johny és Beatles bá! Sétálnak…Nem megy.”Mivan gyúrós?:)” jön Johnytól. Új erő. Never stop! running! Basszus,ha már ezt tetováltattam magamra,komolyan itt akarok pudingozni? Na go!:)
Az utolsó km-eknél már próbáltam elterelni a figyelmem, hogy észrevétlenül menjen a tempó. Minden volt ott: mit fogok venni a barátnőm szülinapjára? Kihúztam a vasalót reggel?Miért nyúlok mellé a faszikkal? Aztán egyszer csak valaki: Mindjárt itt a váltás! Esssküdj! Kicsit beparázam,mert legutóbb amikor ezt üvöltötték,elkezdtem sprintelni és az a mindjárt,még kereken
Taps. Szedem a lábaim, de basszus nem látom a kék felsőt! Ok lehet levette, de a feketét sem ami alatt van! bezuhanás,dugok. Hol van Anita?!?!?! Sehol!! Oké,hogy előbb értem be(vagy nem? Megállt az órám..) De hol van?Ja igen,hogy nektek rántott húst kellett enni!!! Rohanás Ulrikhoz. Telefon Péternek. Help!!! 3 perc…4…5…6…7… valaki rohan a túlirányból. ANITA!!! Nem találták a váltóhelyet!! Dugó kitép,káromkodik,örjöng,de rohan.Rohan!
Én félájultan víz,szőlőcukor és séta. Hol vannak a fiúk?Hol a kocsi? Le akarok ülni! Hideget akarok! Elkezdtek özönleni a szúnyogok. Negyed óra múlva Enciékkel(ő sem találta a váltótársát…) egy bringással megüzenjük,hogy ha lát egy ezüst Alfát, akkor mondja meg nekik,hogy Gyenesdiáson várom őket. Kocsiba be, visznek. Kb. 3 perc múlva szembe a kocsi. Átugrom. Síri csend és sűrű bocsánatkérések. Nem baj. Nincs düh. Megvannak. Induljunk….
Anita indulási ideje 20:39:26-kor volt, tehát az időm siralmas lett, 1:29:06. Nem így terveztem. De megcsináltam. És vártak! És örültek nekem.
Folyt.köv.